2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség üdvözli Semjén javaslatát

  • A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség üdvözli Semjén javaslatát

Támogatná a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, hogy az unión kívül élő határon túli magyarok is részt vehessenek a magyarországi EP-választáson. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az erről szóló javaslatot még pénteken nyújtotta be a parlamentnek. A törvénymódosítás az unió területén kívül élő határon túli magyarok számára is lehetővé tenné az EP-szavazáson való részvételt.

„Nyilván a szavazási jog az egy fontos jog, és akinek van állampolgársága az kell, hogy éljen is vele. De itt olyan kérdések merülnek fel, azokban az országokban, amelyek tagjai az EU-nak, hogy kétszer nyilván nem szavazhat, csak egy alkalommal, a saját belső választásain, például Romániában vesz részt az illető. Viszont Szerbia és Kárpátalja vonatkozásában, amely nem tagja az EU-nak, ez egy lehetséges opció és én ezt támogatom” – fogalmazott Brenzovics László a Hír TV-nek.

Aggályosnak tartják a szocialisták a kiterjesztett szavazati jog ötletét. Kunhalmi Ágnes, a párt országgyűlési képviselője szerint a kormánypártok az Európai Unió szétverésére fogják használni a törvényjavaslatot.

„Erkölcsileg és morálisan is engedjék meg, hogy aggályaimat fejezzem ki azzal kapcsolatban, hogy Semjén és Orbán azzal házal, hogy magyar állampolgársághoz most már európai uniós szavazati jog is járul és a magyar választásokon is szavazhatnak, miközben egyébként ezt az Európai Unió szétverésére ellen kívánják felhasználni. Tehát ez a kétarcúság minimum morálisan és erkölcsileg is végtelenül megkérdőjelezhető számunkra” – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!