2024. 05. 26. Vasárnap Fülöp, Evelin napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Csörte 20:20

Külföld

Abortuszpárti tüntetők fojtották bele a szót a családügyi miniszterbe

Az abortuszhoz való jog melletti tüntetők tiltakozása szakította meg a Rómában zajló születési konferenciát, amelyen Eugenia Roccella családügyi miniszter sem tudta elmondani beszédét csütörtökön.

  • Abortuszpárti tüntetők fojtották bele a szót a családügyi miniszterbe

Az abortuszhoz való jog melletti tüntetők tiltakozása szakította meg a Rómában zajló születési konferenciát, amelyen Eugenia Roccella családügyi miniszter sem tudta elmondani beszédét csütörtökön.

Roccella a családokért, születésért és esélyegyenlőségért felelős miniszter nyitóbeszédét a nézőtérről füttyel és bekiabálásokkal kísérték.

A tiltakozók táblákat tartottak magasba, "Én döntök!"- felirattal.

A tüntetők csoportját fiatalok alkották, akik szót is kaptak, és azt hangoztatták, hogy szerintük a jelenlegi jobboldali kormány tagadja az abortuszhoz való jogot.

A miniszter megpróbált párbeszédet kezdeményezni, hangsúlyozva, hogy "senki nem akar a nők teste felett rendelkezni", de nem tudta elmondani beszédét. Roccella ezért elhagyta a találkozót. "Miközben fasizmusért kiáltanak, ez az igazi cenzúra!"- mondta a miniszter.

A fiatalokat a rendőrség igazoltatta.

Az olaszországi családszövetségek rendezte születési konferenciát 2021 óta minden évben májusban a Vatikánhoz közeli kongresszusi központban tartják. A kétnapos találkozó célja a közvélemény figyelmének felkeltése a demográfiai csökkenésre.

A találkozó idén a "Létezni, több fiatal, több jövő" címet kapta.

A konferencia eddigi minden kiadásán részt vett Ferenc pápa is, aki pénteken szólal fel a találkozón. Tavaly Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is jelen volt.

Olaszországban 1974-ben legalizálták a terhességmegszakítást népszavazás útján. A jogszabály értelmében a művi vetélést választó nő ezt a terhesség első 3 hónapjában teheti meg. Kivételt egészségügyi vagy más súlyos indok jelenthet az első három hónap utáni terhességmegszakításra. 

A fiatal tüntetők az idén áprilisban a római parlamentben megszavazott törvény ellen tiltakoztak, melynek értelmében a tartományoktól a nők egészségügyi ellátására fenntartott tanácsadó központokban születés- és családvédelmi szakértők is jelen lehetnek.

Olaszországban tavaly történelmi mélypontra süllyedt a születések száma; egy év alatt kevesebb mint négyszázezer gyerek jött világra. 2003-ban több mint 564 ezer baba született.

A terhességmegszakítások száma évente meghaladja a 66 ezret, de húsz évvel ezelőtt évi 140 ezer körül mozgott.

Az olasz orvosok több mint 68 százaléka lelkiismereti okokból abortuszellenesnek vallja magát.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!