2024. 12. 04. Szerda Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Külföld

A szétválasztott sziámi ikrek egyike rekonstrukciós műtéten esett át

A dakkai kórházban szétválasztott sziámi ikrek egyike rekonstrukciós műtéten esett át, másikuk súlyos szövődmény után lábadozik - közölte a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány pénteken az MTI-vel.

  • A szétválasztott sziámi ikrek egyike rekonstrukciós műtéten esett át

Mint írták, az alapítvány csapatának vezető orvosai - Pataki Gergely, Csókay András és Csapody Marcell - szeptember 9-én visszautaztak Dakkába, hogy felmérjék az augusztus elején szétválasztott bangladesi ikrek állapotát és megkezdjék a műtétsorozat negyedik szakaszának, a rehabilitáció és a koponyarekonstrukció tervezését, illetve kivitelezését.

Ez utóbbit Rabián - aki már öt nap után magához tért, s azóta fejlődik, beszél és játszik, így már elhagyhatta az intenzív osztályt - el is végezték; a gyermek ötórás plasztikai sebészeti beavatkozáson, koponyarekonstrukciós műtéten és hegplasztikán van túl. Az orvosok Pataki Gergely vezetésével szeptember 11-én végezték el a beavatkozást a kislányon.

Közölték azt is, hogy Rukiánál a szétválasztó műtét utáni 33. napon súlyos agyi bevérzés lépett fel, aminek következtében az addig folyamatosan javuló állapotú, a tudathatárt elérő gyerek állapota jelentősen romlott, azonban végtagjait mozgatja, szemét kinyitja. Nála a felépülés várható mértékéről felelős nyilatkozat most még nem tehető - írta az alapítvány.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kormányzati tényező lehet az RMDSZ

Kormányzati tényező lehet az RMDSZ

Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője szerint „elég súlyos a helyzet, 35-37 százaléknyi szélsőséges van a parlamentben”, ezért közös nevezőre kell jutnia a többieknek.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!