2024. 04. 24. Szerda György napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Külföld

A szegények, a gyengék, a munkából élők elismerését szorgalmazta a pápa

A nagyság keresésétől és a feltűnési vágytól uralt világban a "láthatatlan kicsik" iránti szeretetet nevezte a gyermek Jézus születése üzenetének Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában tartott vigílián péntek este, amelyen - az előző évivel ellentétben - hívők is részt vettek.

  • A szegények, a gyengék, a munkából élők elismerését szorgalmazta a pápa

 

 

 A Vatikán azt közölte, hogy ezerötszáz hívő foglalt helyet a Szent Péter-bazilikában: a résztvevők számára nem volt kötelező a védettségi igazolás, de maszkot viseltek, és egymástól biztonsági távolságra ültek. A szertartáson résztvevő papok is maszkban voltak.

    Tavaly kizárólag egyházi személyek voltak jelen a misén a járvány miatt lezárt Vatikánban. Akkor üres volt a Szent Péter tér, ahol most rómaiak és turisták kivetítőkön követték a pápa beszédét.

    A mise menetét is módosították 2020-ban, de idén visszatértek a hagyományhoz, így Ferenc pápa a bazilika bejáratától a főoltárig vonult, ahol felfedte a gyermek Jézus szobrát eltakaró leplet. A földrészeket képviselő gyerekek - akik tavaly nem voltak jelen - adományokat tettek a szoborhoz.

    Ferenc pápa homíliájában kiemelte, hogy Jézus születésének leírásakor az evangélium a római birodalmat kormányzó császár nagyságáról beszél, amelyet a "nagyságtól mentes Betlehemben született gyermekkel hasonlít össze, akit csak a pásztorok vesznek körbe".

    "Isten a kicsiségben van. Ez (Jézus születésének) üzenete: Isten nem a nagyságot lovagolja meg, hanem a kis dolgokban rejtőzik el. Ezt az utat választja azzal a céllal, hogy elérjen bennünket, megérintse szívünket, és visszavezessen ahhoz, ami számít" - mondta az egyházfő.

    Megjegyezte, a karácsonyi fényeken és díszeken túltekintve a lényeget kell látni: "az Úr megmutatkozott, de az emberek nem fogják fel. Kicsinek mutatkozik a világ szeme előtt, miközben mi a nagyságot keressük (...) Isten leereszkedik hozzánk, és mi fel akarunk lépni a talapzatra. A Magasságos az alázatot mutatja, mi feltűnni akarunk. Isten a pásztorokat keresi, a láthatatlanokat, mi látszani akarunk. Jézus szolgálatra születik, mi éveket töltünk a siker után futással. Isten nem keresi az erőt és hatalmat, gyengédséget kér, és a lélekben kicsiket szólítja" - fogalmazott a pápa.

    Ferenc pápa úgy vélte, ugyanezt kell keresni az élet "kis dolgaiban", a hétköznapok egyszerű gesztusaiban, a családban éppúgy, mint a munkavégzésben. A nagyság utáni siránkozás, az örökös elégedetlenség helyett az egyházfő szerint az embereknek el kell fogadniuk gyengeségeiket, tévedéseiket, azt a "kicsiséget", amelyet a mai világban - tette hozzá - hűvös közöny kísér, mintha a kicsik nem érnének semmit, mintha nem érdemelnének szeretet.

    "Jézust a mai kor kicsijeiben öleljük át, szeressük őt az utolsókban, szolgáljuk őt a szegényekben, hiszen ők hasonlítanak a leginkább a szegénynek született Jézushoz" - mondta a pápa. A pásztorokat hozta fel példaként, akik a legegyszerűbbek voltak, mégis a legközelebb kerültek az Úrhoz.

    "Jézus azokhoz közel jön világra, akik a világ peremén élnek, elfelejtve. Oda érkezik meg, ahol az emberi méltóságot próbára teszik. A kirekesztetteket emeli fel, és mindenekelőtt előttük mutatkozik meg, nem a tudós és fontos, hanem a szegény, dolgozó emberek előtt" - tette hozzá. Ferenc pápa külön megemlékezett a rabszolgasorsra kényszerített dolgozókról, valamint azokról, akik munkavégzés közben veszítik életüket.

    Ferenc pápa azt szorgalmazta, hogy az emberiség térjen vissza a kezdetekhez, Jézus születése helyszínére, Betlehembe, és az egyház is térjen vissza kezdeti szolgálatához a szegénység és a testvériség jegyében.

    A szertartás végén Ferenc pápa a gyerekek kíséretében a bazilikában felállított betlehemben a jászolba helyezte a gyermek Jézus szobrát.

    December 25-én délben Ferenc pápa a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, melynek hagyományos témája a béke. Az egyházfő ilyenkor felsorolja a konfliktusok dúlta földrajzi térségeket, de szokás szerint érinti a legaktuálisabb nemzetközi problémákat, köztük a pandémiahelyzetet, a migrációt és az éghajlatváltozást. Az olasz nyelvű beszéd után latinul Urbi et Orbi ünnepi áldását adja Róma városára és a világra.

    A pápa 2020 húsvétja óta nem jelent meg a lodzsán, a bazilika belsejében mondta el beszédét. Szombaton azonban ismét nyitva lesz a Szent Péter tér, ahova több ezer hívőt várnak.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szánthó Miklós: a békepárti és szuverenista erők összehozása a cél

Szánthó Miklós: a békepárti és szuverenista erők összehozása a cél

A Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) célja, hogy összehozza a békepárti és szuverenista erőket, mert ezek osztják a nyugat igazi civilizációs értékeit, az Isten-haza-család hármas egységét - mondta az eseményt szervező Alapjogokért Központ főigazgatója szerdán Budapesten.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!