2024. 06. 18. Kedd Arnold, Levente napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Külföld

A svéd kormányfő szerint a két áldozattal azért végeztek, mert svédek voltak

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök szerint minden jel arra utal, hogy kifejezetten Svédországot, svéd állampolgárokat célzó terrortámadás történt hétfőn Brüsszelben, a két áldozattal kizárólag azért végeztek, mert svédek voltak.

  • A svéd kormányfő szerint a két áldozattal azért végeztek, mert svédek voltak

Európa nem engedheti meg magának, hogy "naiv" legyen – mondta Kristersson keddi sajtótájékoztatóján. Kijelentette: Svédország közelmúltbeli történetében eddig még nem szembesültek ilyen súlyos fenyegetéssel, mint most.

A svéd kormányfő szerint "a terroristák ránk akarnak ijeszteni, meghunyászkodásra és hallgatásra akarnak kényszeríteni, de ez nem fog nekik sikerülni".

Kristersson szorgalmazta, hogy az Európai Unió erősítse meg a határok ellenőrzését és fokozza a belső biztonsági intézkedéseket a brüsszeli támadást követően. A kormányfő hangoztatta, hogy az uniónak jobban kell védenie a határait, és biztosítania kell, hogy veszélyes elemek ne tartózkodhassanak illegálisan a területén.

"Nagyobb biztonságra van szükség, nem lehetünk naivak" – fogalmazott.

Egy fegyveres merénylő hétfő este lőtt agyon két svéd fociszurkolót, akik a svéd-belga EB-selejtezőre érkeztek Brüsszelbe. A merénylő a taxiból kiszálló szurkolók nyomába eredt, követte őket egy épületbe, ahol tüzet nyitott rájuk.

A magát Abdesalem Al Guilaninak nevező elkövető a közösségi médiára feltöltött videójában azt állította, hogy Allahért harcol, és saját magát az Iszlám Állam tagjának nevezte.

A belga szövetségi ügyészség kedden közölte, hogy a biztonsági erők végeztek a 45 éves tunéziai támadóval egy kávézóban végrehajtott rajtaütésben.

"Emelkedett az iszlamista szélsőségesek jelentette fenyegetettségi szint Svédországban. Súlyos a helyzet, és a hatóságok megítélése szerint ez számottevő ideig így is maradhat" – közölte a svéd belbiztonsági szolgálat (SAPO) hétfőn a brüsszeli incidens után.

Svédországban augusztusban a második legmagasabb fokozatra emelték a terrorfenyegetettség szintjét, miután több Korán-égetés felbőszítette a muszlimokat, és a kormány úgy ítélte meg, hogy az ország emiatt a dzsihadisták első számú célpontjává vált. A svéd hatóságok azt is felfedték, hogy Svédországgal szemben több dezinformációs kampány is indult a közösségi médiában a Korán-égetésekkel és muszlim családoknak nyújtott szociális szolgáltatásokkal kapcsolatban.

MTI

Borítókép: Koránt éget egy férfi egy stockholmi mecset előtt (Fotó: AFP/TT/Stefan Jerrevang)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Jön az önkéntes elvű haderő + videó

Jön az önkéntes elvű haderő + videó

Magyarország egyedül képviseli azt az álláspontot, hogy a békéhez vezető egyetlen út a tűzszünet és a béketárgyalások - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Orbán Viktor: Magyarország kész támogatni Mark Rutte holland miniszterelnök jelölését a NATO-főtitkári posztra

Orbán Viktor: Magyarország kész támogatni Mark Rutte holland miniszterelnök jelölését a NATO-főtitkári posztra

Magyarország kész támogatni Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a NATO főtitkári posztjára annak a fogadalmának a fényében, hogy teljes mértékben támogatja azt a megállapodást, amely szerint magyar állomány nem vesz részt a NATO ukrajnai tevékenységében és ezek támogatására sem fordítanak magyar forrásokat – írta az X portálon Orbán Viktor miniszterelnök.
Az Európai Néppárthoz csatlakozhatnak Magyar Péterék + videó

Az Európai Néppárthoz csatlakozhatnak Magyar Péterék + videó

Ma kiderülhet, hogy Magyar Péterék csatlakoznak-e az Európai Néppárthoz. A politikus emellett azt is bejelentheti, hogy végül felveszi-e az EP mandátumát. Bár korábban többször hangoztatta, hogy nem megy ki az Európai Parlamentbe, de végül ezt megszavaztatta követőivel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!