2024. 10. 05. Szombat Aurél napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Külföld

A svájci parlament elismerte népirtásnak az ukrajnai holodomort

Budapest/Kijev, 2024. szeptember 24., kedd (MTI) - A svájci parlament alsóháza kedden népirtásnak ismerte el az 1932-1933-as ukrajnai nagy éhínséget, azaz a holodomort.

  • A svájci parlament elismerte népirtásnak az ukrajnai holodomort

A svájci parlament honlapjára feltett közlemény szerint a nyilatkozatot 123 szavazattal fogadták el, 58 képviselő volt ellene, heten pedig tartózkodtak. A dokumentum szövege szerint négymillió ukrán, mintegy kétmillió kazah és több százezer orosz halt meg Ukrajnában éhínségben 1932-1933-ban. "A Nemzeti Tanács népirtásnak ismeri el azokat az egyértelműen szisztematikus, tömeges és szándékos éheztetéssel felérő cselekményeket, amelyeket azzal a szándékkal követtek el, hogy egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportot egészben vagy részben elpusztítsanak" - idézett a nyilatkozatból a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál.

"Ez valóban történelmi döntés, és ez egy rendkívül fontos lépés a történelmi igazságosság helyreállítására és több millió ártatlan áldozat emlékének megőrzésére" - reagált Ruszlan Sztefancsuk ukrán házelnök a svájci döntésre a Facebookon.

A holodomort az ukrán nép elleni népirtásként ismerte el a világ mintegy harminc országának parlamentje, valamint az Európai Parlament és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése. A magyar Országgyűlés 2003. november 24-én fogadott el az 1932-33-as ukrajnai éhínségnek emléket állító határozatot.

Oroszország a mai napig tagadja, hogy a holodomor szándékos népirtás volt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Varga Mihály: Magyarországon nincs megközelítőleg sem csődhelyzet+ videó

Varga Mihály: Magyarországon nincs megközelítőleg sem csődhelyzet+ videó

Kezdünk visszaállni arra a fegyelmezett gazdálkodásra, ami a 2010-es éveket jellemezte, vagyis alacsony hiány, csökkenő államadósság - jelentette ki a pénzügyminiszter a Bayer Showban. Varga Mihály szerint ez fog teret adni a kormánynak, hogy finanszírozhassa a beruházásokat, nyugdíj-, és bér-emeléseket.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!