2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

A Soros-hálózat legfontosabb emberei - Kicsoda Evelyn Farkas?

A Magyar Nemzet cikksorozatban igyekszik feltárni Soros György hálózatát, amelyben a legfontosabb embereit mutatják be a dollármilliárdos felforgatónak.

  • A Soros-hálózat legfontosabb emberei - Kicsoda Evelyn Farkas?

A Magyar Nemzet korábban már bemutatta Kati MartontFrancis Fukuyamát és Charles Gatit, a negyedik részben pedig egy újabb magyar hangzású név került a terítékre Evelyn Farkas személyében.

Evelyn Farkas az amerikai székhelyű Action for Democracy (A4D) tanácsadó testületének a tagja, az alábbiakban pedig kiderül, hogy nem véletlenül.

Az 56 éves Evelyn Farkas az egyik legfiatalabb, ugyanakkor az egyik legbefolyásosabb tag a tanácsadó testületben. Jelenleg a washingtoni McCain Intézet ügyvezető igazgatója, de Barack Obama kormányában 2012 és 2015 között a posztszovjet térségért felelős helyettes védelmi államtitkári posztot is betöltötte. 2020-ban a washingtoni kongresszusba is megpróbált bekerülni egy New York-i választókörzetben, de nem jutott túl a demokrata párti előválasztáson. Megfordult többek között olyan háttérhatalmi intézményeknél is, mint az amerikai Külkapcsolatok Tanácsa vagy a German Marshall alap. Dolgozott az amerikai szenátus apparátusában is - írja cikkében a Magyar Nemzet.

Egy eredetileg 2052. december 31-ig titkosított, ám ez alól jelentős részben feloldott titkosszolgálati jelentés a German Marshall Fundot (GMF) nevezi meg az amerikai befolyásolási kísérletek egyik főszerepőjeként abban a finanszírozási botrányban, amely dollárbaloldal néven vált ismertté a magyar sajtóban. A GMF washingtoni székhelyű amerikai agytröszt, amelyet a „háláját leróva” hozott létre a nyugatnémet elit az 1947-es Marshall-segély 25. évfordulójára.

Gyakorlatilag egy amerikai trójai faló Európában, tele valószínűsíthetően befolyásolásra szerződtetett személyekkel. Egyben átjáróház az amerikai államigazgatás felső köreihez, majd – ahogy az amerikai forgóajtó működésmódja diktálja – onnan vissza „civilbe”. Evelyn Farkas esetében például a John McCain néhai republikánus szenátorról és elnökjelöltről elnevezett „pártok feletti” intézet élére. Vagy az A4D „civiljeihez”. Farkas a magánéletéről nem szívesen oszt meg részleteket, vagyonát egymillió dollárra (360 millió forint) becsülték két évvel ezelőtt. Az elismert Tufts Egyetemen doktorált, életrajza szerint magyarul is beszél.

Evelyn Farkas szerepét a Soros-hálózatban részletesen a Magyar Nemzet cikkéből ismerhetjük meg, amely IDE KATTINTVA érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!