2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

A sajtószabadságért és a kormány ellen tüntettek Belgrádban

A sajtószabadságért és a szerb kormány ellen tüntettek mintegy ötezren tegnap este Belgrádban. Az ellenzéki tömeg az állami televízió épületénél az ellen tiltakozott, hogy a kormányzat egyre inkább befolyása alá vonja a szerb médiát.

  • A sajtószabadságért és a kormány ellen tüntettek Belgrádban

Síppal-dobbal vonultak utcára szombat este Belgrád belvárosában a tüntetők. Ez volt már a harmadik szombat, amikor demonstrációt tartottak a kormány ellen. A szerb elnök az elsőt nem vette komolyan, azt nyilatkozta, hogy akkor sem enged a követeléseknek, ha ötmillióan vonulnak az utcákra. Azóta a tiltakozások mottója lett az "1 az 5 millióból" szófordulat.

Az első megmozdulást azután szervezték, hogy november végén feketeruhás, maszkos elkövetők botokkal megvertek egy baloldali ellenzéki politikust. A másodikat pedig azért, mert egy kormánypárti kereskedelmi tévé híradásaiban jelentéktelennek tüntette fel a tízezres tüntetéseket.

Egyszerűen nem akarjuk, hogy azok a hazugságok tovább terjedjenek, amelyeket a fősodratú média közvetít– mondja Aleksandra Andjelkovic, az egyik tüntető. 

A harmadik, tegnapi tüntetést az állami televízió elé szervezték, ahol a felszólalók szabad sajtót követeltek. Úgy látják ugyanis, hogy Szerbiában a kormánypárt és a kormány befolyásuk alá vették a média jelentős részét.

Világos üzenetet küldtünk a hatóságoknak: az emberek nem tűrik tovább az erőszakot, a korrupciót és a bűncselekményeket Szerbiában. Nem akarjuk, hogy egy maffia irányítsa az államot– mondja Ivan Mandic tüntető.

A tiltakozásokon jelen vannak szélsőjobboldali és a baloldali ellenzéki politikusok is. A felszólalásokban az is elhangzott, hogy az ellenzéknek bojkottálnia kellene a választásokat, amíg a kormány nem állítja vissza a tisztességes választás feltételeit.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!