2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:35

Külföld

A migráció és biztonság lesz elsőként napirenden Merkel utódjánál

  • A migráció és biztonság lesz elsőként napirenden Merkel utódjánál

A migráció és a biztonság témáját veszi elsőként napirendre a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer.

A politikus a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy mi lesz az első nagy projektje, elmondta, hogy januárban úgynevezett műhelytanácskozást szerveznek a migrációról és a biztonságról szakértők és a jelenlegi migrációs és menekültügyi politika bírálói részvételével.

A tanácskozás célja konkrét javítások kidolgozása – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer. Hozzátette, hogy az eredményeket beépítik majd a májusi európai parlamenti választásra készítendő programba.

Hangsúlyozta, hogy az alulmaradt elnökjelölteknek – Friedrich Merz volt parlamenti (Bundestag) frakcióvezető, Jens Spahn egészségügyi miniszter – is tenniük kell a CDU egységének megőrzéséért. Mint mondta, az elnökválasztási küzdelem során mindig egyetértettek abban, hogy mindhárman felelősek a párt összetartásáért, azért, hogy a választásból egységesen kerüljön ki a CDU.

Annegret Kramp-Karrenbauer egy másik interjúban, az ARD országos köztelevízióban arról is beszélt, hogy miként képzeli el a párt és a szövetségi kormány viszonyát az új felállásban. Jelezte, hogy ezen a területen is átalakításokra készül.

Hangsúlyozta, hogy hajlandó szembeszállni Angela Merkel kancellárral, a CDU volt elnökével, ha a párt érdeke ezt diktálja. „Ami jó, azt továbbvisszük, és változtatunk, ahol változtatni kell” – fogalmazott.

Kifejtette, hogy erősíteni kell a párt szerepét a kormányzati döntések meghozatalában. A CDU-nak, a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös Bundestag-frakciójának, valamint a kormánynak egy „háromszöget” kell alkotnia – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer.

Hasonló gondolatot fogalmazott meg a párt új főtitkára, Paul Ziemiak, aki a Deutschlandfunk országos közrádiónak egy vasárnapi interjúban azt mondta, hogy a pártelnöki és a kancellári tisztség szétválasztása révén „három hatalmi központ” – a pártvezetés, a kancellári hivatal és a Bundestag-frakció – működik, amihez hozzá kell igazítani a döntéshozatal rendszerét, és egy új „vitakultúrát” kell kialakítani a pártban.

Kiemelte, hogy a szoros elnökválasztási eredmény révén a tagság jelentős része érthető módon csalódott, hiszen nem a favoritja nyerte meg a választást. Mint mondta, kilépésekről is hallott, és arra számít, hogy „kemény munka lesz összetartani ezt a pártot és motiválni mindazokat, akik más eredményt kívántak”.

Aláhúzta, hogy a CDU-nak egyértelmű, „világos nyelvet kell használnia, és nem másokat kell utánozni vagy mások után rohanni, hanem el kell mondani, hogy mi mellett áll ki a CDU” például a jogállamiság, az elutasított menedékkérők kitoloncolása és az éghajlatváltozás ügyében.

A párt keresztényszociális irányzatához és Angela Merkel középre húzó politikájának támogatóihoz sorolt Annegret Kramp-Karrenbauert szűk többséggel, a küldöttek 51,7 százalékának támogatásával választották meg elnöknek a CDU hét végi hamburgi tisztújító kongresszusán. A választás döntő, második fordulójában a konzervatív irányzathoz és Angela Merkel politikájának bírálóihoz tartozó Friedrich Merz volt az ellenfele.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!