Peszkov Olaf Scholz német kancellár Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz az X közösségi hálózaton intézett üzenetére reagált, amelyben jelezte, hogy Ukrajna támogatása nem fog gyengülni. A szóvivő elmondta, hogy az orosz vezető továbbra is kész a Scholzcal való kapcsolatfelvételre.
"Természetesen van értelme a kapcsolatok folytatásának, megújításának, mindig van. Az elnök többször is elmondta, hogy továbbra is nyitott a párbeszédre céljaink elérése érdekében" - fogalmazott.
Leszögezte, hogy Oroszország folytatja a különleges műveletet, "amíg minden kitűzött feladatot" el nem végez.
Kijelentette, hogy Oroszország fenyegetésként fogja fel a maga számára Ukrajna esetleges NATO-tagságát, ami a "különleges hadművelet" megindításának egyik fő oka volt.
"Ez teljesen ellentétes a biztonság oszthatatlanságáról szóló tézisünkkel" - mondta.
Az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatással kapcsolatban kijelentette, hogy a jelenlegi washingtoni kormányzat mindent elkövet az ukrajnai katonai konfliktus folytatásáért, de a segélycsomagok, mint mondta, "nem tudják megváltoztatni az események menetét, nem tudják befolyásolni a dinamikát" a frontokon.
Az iráni elnök tervezett oroszországi látogatásáról szólva közölte, hogy Maszúd Peszeskján oroszországi vizitje nem szerepel év végéig Putyin menetrendjében. Hozzátette, hogy ennek előkészületei továbbra is folynak, "szükség esetén nagyon gyorsan meg lehet állapodni ilyen kapcsolatokról", mivel Moszkva és Teherán nem kívánja halogatni az Átfogó Stratégiai Partnerségi Szerződés aláírását.