2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Külföld

A kormányfő közbelépését sürgette az RMDSZ elnöke az úzvölgyi katonatemető ügyében

Az úzvölgyi katonai temetőben illegálisan felállított román betonkeresztek műalkotássá nyilvánítása ellen emelt szót kedden Viorica Dancila román miniszterelnöknél a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

  • A kormányfő közbelépését sürgette az RMDSZ elnöke az úzvölgyi katonatemető ügyében

Kelemen Hunor közösségi oldalán számolt be a keddi találkozóról, amelyen azt kérte a kormányfőtől: vonják vissza a kulturális miniszternek azt a jóváhagyását, amellyel gyakorlatilag műalkotásnak nyilvánította a moldvai Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata által a sírkertben magyar katonák maradványai fölé önkényesen elhelyezett ortodox emlékművet és a román katonáknak emléket állító ötven betonkeresztet.

"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy legionárius szimbólum művészeti koncepcióját kedvezően véleményezzék" - szögezte le az RMDSZ elnöke, arra utalva, hogy a darmanesti-i román hősi emlékmű valójában egy nagyméretű kelta betonkereszt, vagyis az 1927-ben Mihály Arkangyal Légiója néven alakult, majd Légionárius Mozgalom néven ismertté vált félkatonai szervezet örökségét nyíltan valló újfasiszta mozgalmak által rendszeresen használt szimbólum.

A törvénytelen temetőfoglalás utólagos legalizálásáról a Maszol.ro kolozsvári hírportál korábban azt írta: a darmanesti-i polgármesteri hivatal idén május 27-én kérvényezte a Bákó Megyei Művelődési Igazgatóságnál a betonkeresztek és az emlékmű felállításának engedélyezését. Ennek szükségességére maga Valer Daniel-Breaz kulturális miniszter figyelmeztette május 7-i átiratában a polgármestert.

Az engedélyeztetési eljárás részeként a művelődési minisztérium június 24-én kedvezően véleményezte az úzvölgyi sírkertben felállított román emlékmű és a román katonáknak emléket állító ötven betonkereszt - Andrei Dumitroaia képzőművész által kidolgozott - művészeti koncepcióját. A Maszol.ro szerint a szaktárca ezzel műalkotásnak nyilvánította az úzvölgyi temetőben illegálisan felállított betonkereszteket.

A keddi találkozón Kelemen Hunor a közigazgatási törvénykönyv múlt héten sürgősségi kormányrendelettel hatályba léptetett új változatáról is tárgyalt a kormányfővel. Az RMDSZ elnöke a találkozón leszögezte, hogy a kisebbségi nyelvhasználat tekintetében a parlament által megszavazott változatot tartják elfogadhatónak. Ezért arra kérte a miniszterelnököt, hogy a héten a kormány térjen vissza erre a kérdésre.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!