2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Külföld

A járvány miatti válság ellenére épül Egyiptom új fővárosa

A járvány okozta gazdasági válság ellenére folytatódik Egyiptom gigantikus programja. Az ókori piramisokkal vetekedik az új főváros évek óta tartó építése. A százmilliós észak-afrikai ország fővárosa, Kairó túlnépesedett. Elővárosaival együtt már több mint 20 millió ember lakóhelye. És a népességrobbanás még nem ért véget. Az új fővárostól azt remélik, hogy enyhíti majd a zsúfoltságot.

  • A járvány miatti válság ellenére épül Egyiptom új fővárosa

Neve még nincs, de okos város lesz Egyiptom új közigazgatási központja. De nem csak ezért ér meg minden pénzt az öt éve a Kairótól 45 kilométerre keletre, sivatagos területen elkezdett építkezés.

Egyiptomot eddig csak mérsékelten érintette a koronavírus-járvány. A százmillió lakosból mindössze 20 ezren fertőződtek meg hivatalosan. Az egész kontinensen azonban megbízhatatlanok a számok az egészségügyi rendszer fejletlensége miatt.

Egyiptomban március 25-e óta részleges kijárási tilalom van érvényben, ami látszik a gazdaság csökkenő teljesítményén is. Sok gyár nem működik teljes kapacitással.

Az egyelőre Új Adminisztrációs Fővárosként emlegetett hatalmas építkezés ütemét csak rövid időre vetette vissza a járvány.

Abdel Fattah as-Sisi elnök egyelőre elhalasztotta az állami hivatalok átköltöztetését, emiatt a város hivatalos felavatásának időpontját sem lehet még tudni.

Egyértelmű utasítást kaptunk az államfőtől, hogy az átadási ünnepség csúszása nem jelenti az egész építkezés halasztását. A terveknek megfelelően minden időben történik, a szigorú menetrendnek megfelelően. Ezért még több munkást veszünk fel. De az átadási ceremónia késését a világjárvány okozza - mondta az egyiptomi lakásügyi minisztérium szóvivője.

Az új fővárost 6 és fél milliósra tervezik, de a népesedési folyamatok könnyen további bővítést tesznek majd szükségessé.

Két éven belül befejeződhet az építkezés 

Az előrejelzések szerint a jelenlegi főváros, Kairó 20 milliós népessége 2050-re várhatóan megduplázódik, miközben a zsúfoltság már most is elviselhetetlenül nagy. A becslések szerint 30 év múlva a most száz milliós Egyiptom 150 milliós lesz. Vagyis Kairó és az új főváros ad majd otthont a lakosság nagyjából harmadának.

Az új főváros építése két éven belül fejeződhet be. Méretei világviszonylatban is kiemelkedőek lesznek. A 45 milliárd dollárra becsült költségekbe ugyanis sok minden belefér. Például hatalmas parkok és mesterséges tavak - és itt fog állni Afrika legmagasabb épülete is. A lakónegyedek mellett épül majd kormányzati és a diplomáciai negyed, 2000 oktatási intézmény, 1250 mecset és templom, valamint több mint 600 kórház is.

Már kész a térség legnagyobb keresztény temploma és a mekkai után a világ második legnagyobb mecsetje is. Az új nemzetközi repülőtér pedig már próbaüzemben működik.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!