2024. 02. 27. Kedd Edina napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Külföld

A járvány második hullámától tartanak Európában

Európában a fokozatos enyhítések közben egyre több ország szigorít újra a járványügyi szabályokon. Belgiumban kötelezővé teszik a középületekben és az üzletekben a maszk viselését. Romániában továbbra is a járvány első, áprilisi tetőzését meghaladó ütemben terjed a koronavírus. Franciaországban eközben a járvány alatti állami támogatásokkal kapcsolatos tömeges csalást lepleztek le. Időközben az olasz miniszterelnök megerősítette a vészhelyzet meghosszabbítását az év végéig.

  • A járvány második hullámától tartanak Európában

Párizsban megnyílt az Eiffel-torony nyári terasza. A francia főváros felett 187 méterrel található terasz új munkahelyeket is jelent. Márciusban és áprilisban, a koronavírus-járvány kellős közepén nem csak Párizs jelképe volt zárva, hanem sok más vendéglátóhely, ami kényszerű szünetet jelentett dolgozók százezreinek.

Voltak akik visszaéltek a helyzettel. A francia hatóságok gyanúja szerint egy külföldről irányított bűnszervezet francia vállalatok nevében törvénytelenül igényelt és vett fel a járvány idejére járó bérkiegészítéseket, több mint 1,7 millió eurót, átszámolva 600 millió forintot.

Amíg Franciaországban a nyomozás, addig Belgiumban a járvány esetleges újabb belobbanása köti le a hatóságok figyelmét. Szombattól a legtöbb épületben és zárt helyen kötelező a maszk viselése, mert egyre több szakértő szerint a koronavírus levegőben is terjedhet, így a másfél méteres távolságtartás már nem feltétlenül elengedő a fertőzések elkerüléséhez.

Minden előkészületet megtettünk, készen állunk a második hullámra. Most a veszélyt a nyaralás jelenti, pontosabban az, hogy az emberek hazatérnek a nyaralásból, mint ahogy márciusban is ezt láttuk

- mondta a belga egészségügyi miniszter.

Lisszabon folyójába, a portugál fővárosnál az Atlanti óceánba ömlő Tejoba évek óta nem látott tömegben tértek vissza a delfinek. Ez azt jelzi, hogy a járvány miatti leállás több helyet adott az élővilágnak.

Portugáliához hasonlóan viszont sok más ország is visszavárja a turistákat, de az újabb fertőzési hullám sokakat visszatart az utazástól.

Anglia és Skócia mától több mint 70 országból fogad beutazókat, de a London melletti Gatwick repülőtere még szinte üres. Csak lassan áll helyre a forgalom. 

Intő jel lehet a külföldre utazók számára az is, hogy Romániában újra megugrott az fertőzöttek száma. A járvány leginkább Bukarestben és a fővárostól északra található néhány megyében terjed.

Az olasz miniszterelnök megerősítette a vészhelyzet meghosszabbítását az év végéig

Bejelentette a koronavírus-járvány miatti vészhelyzet további meghosszabbítását Giuseppe Conte miniszterelnök pénteken, megalapozottnak nevezve, hogy a korábban július 31-ig elrendelt vészhelyzetet év végéig fenntartsák Olaszországban. 

Giuseppe Conte a sajtóban megjelent híreket erősítette meg. A római kormány a hosszabbítást önálló rendelettel vezetheti be, nincsen szüksége parlamenti támogatásra.

A kormány döntésének hátterében a járványhelyzet alakulásának követésével megbízott egészségügyi bizottság előrejelzései állnak, melyek szerint a járványveszély nem ért véget, és ősszel második hullám is várható.

A vészhelyzetet Olaszországban január 28-án vezették be féléves időtartamra. A hosszabbítás augusztus elsejétől léphet életbe.

Giuseppe Conte a Mose velencei zsiliprendszer pénteki tesztelését követő sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy kormánya meghosszabbítja a vészhelyzetet. Hangsúlyozta, hogy minden feltétel adott a féléves hosszabbításhoz. Megjegyezte, hogy a rendkívüli egészségügyi helyzet hatályban tartása segít a járvány ellenőrzésében.

Olaszországban a járványgörbe jelentősen laposodott, a csütörtöki adatok szerint több mint 12 ezer a házi karanténban levő beteg, valamivel több mint nyolcszáz a kórházban kezeltek száma, és kevesebben mint hetvenen szorulnak lélegeztetőgépre. Ennek ellenére a "járvány meg nem múlt el"

- mondta Giuseppe Conte.

Elemzők szerint a vészhelyzet folytatásával a kormány továbbra is fent akarja magának tartani a jogot, hogy önálló, parlamenti szavazás nélküli rendeleteket hozzon. A polgári védelem bővített hatásköre is hatályban marad, ami egyebek között segítheti a szeptemberi iskolakezdésre tervezett intézkedések bevezetését.

Év végéig érvényes marad a közigazgatásban bevezetett távmunkavégzés is.

"Nem kérünk a vészhelyzet hosszabbításából" - üzente reagálásában az ellenzéket vezető Matteo Salvini, a Liga párt vezetője. Kifejtette, az olaszok a járvány tetőzésének időszakában bizonyították józanságukat, ezért bizalmat és tiszteletet érdemelnek, és most "élni, dolgozni, szeretni" akarnak. "A szabadságot nem lehet rendelettel eltörölni"

- jegyezte meg Salvini. A kormányerő Demokrata Párt (PD) is a parlament elé szólította Giuseppe Contét, hogy ott fejtse ki a hosszabbítás indokait.

Hír TV/MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar szakemberek és orvosok utaztak Csádba

Magyar szakemberek és orvosok utaztak Csádba

Csádba utaztak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakemberei, valamint civil orvosok csoportja egy humanitárius segítségnyújtó program keretében - hangzott el a TV2 reggeli műsorában.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!