2024. 04. 22. Hétfő Csilla, Noémi napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Külföld

A holland állam is felelős a srebrenicai mészárlásért

A holland állam is felelős a srebrenicai mészárlás több száz áldozatának haláláért – mondta ki egy holland bíróság. A hágai kerületi törvényszék nem jogerős ítélete szerint Hollandiát annak a több mint 300 bosnyák halálával kapcsolatban terheli polgári jogi felelősség, akik a holland ENSZ-békefenntartók bázisán kértek menedéket. A döntés ellen a Srebrenicai Anyák nevű szervezet fellebbez. 1995-ben Srebrenicában és környékén több mint 8000 bosnyákot mészárolt le a boszniai szerb hadsereg.

Csak nőket és betegeket menekített ki az ENSZ Srebrenicából – ez látható a több mint 19 évvel ezelőtt készült felvételeken. A férfiakat a szerbek néhány hónappal később lemészárolták, köztük azt a 300-400-at is, aki a hollandok táborába menekült, de a kéksisakosok nem akadályozták meg, hogy a szerbek elhurcolják őket. A hágai bíróság most elismerte, hogy ezeknek az embereknek a haláláért a holland állam felelős.

„Háromszáz férfi deportálásáról van szó a potocari táborból. Ez törvényellenes volt, mert amikor ezeket a férfiakat a holland katonák elengedték, tudták, tudniuk kellett, hogy a népirtás folyamatban van, és szinte bizonyos, hogy a szerbek megölik őket” – közölte Peter Blok bírósági szóvivő.

A holland államot az áldozatok hozzátartozói – az özvegyek és az anyák – perelték be, a bíróság szerint jóvátételt kell fizetnie a hozzátartozóknak. A Srebrenicai Anyák nevű szervezet tagjai azonban elégedetlenek a döntéssel. „Az ítélet most nem csak három emberre vonatkozik, mint korábban, hanem 300-400 ember hozzátartozóit érinti, de úgy gondoljuk, hogy a bizonyítékok alapján Hollandia részben felelős a többi áldozat haláláért is, ezért valószínűleg fellebbezünk” – mondta Marco Gerritsen, a szervezet ügyvédje.

Az ügy biztosan nem zárult le, a Srebrenicai Anyák vezetője ugyanis botrányosnak nevezte a döntést. Szerinte az ENSZ-határozatok alapján nem csak a potocari tábor, hanem az egész Srebrenica védett övezet volt, a hollandoknak ezért mindenkit meg kellett volna védeniük.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Radar - Zsinórban hatodszor + videó

Radar - Zsinórban hatodszor + videó

Megvédte magyar bajnoki címét a Ferencváros labdarúgócsapata! A zöld-fehér együttes zsinórban hatodik alkalommal végez biztosan a pontvadászat élén, összesen pedig ez az FTC 35. bajnoki aranyérme. Az önfeledt ünneplést kevesen úszták meg szárazon.
Radar - Egy nap a holnapért + videó

Radar - Egy nap a holnapért + videó

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? Ma ünneplik világszerte a Föld napját. Az idei év témája az elszórt műanyagok, amelyek az élővilág változatosságát, a biológiai sokféleséget veszélyeztetik.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: A diplomáciának kell átvennie a fegyverszállítások helyét

Szijjártó Péter: A diplomáciának kell átvennie a fegyverszállítások helyét

A brüsszeli döntéshozók világháborús készülődéssel reagálnak a mostanra kritikussá vált ukrajnai harctéri helyzetre annak ellenére is, hogy a fegyverszállítások stratégiája totális kudarcot vallott az utóbbi évek során - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!