2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Külföld

A felnőtt brit lakosság 20 százalékát már beoltották

A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok alapján megközelítette a 10,5 milliót a koronavírus ellen beadott oltások első dózisainak száma Nagy-Britanniában. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt brit lakosság 20 százalékát már beoltották. Svédországban eközben meghosszabbítják a korlátozásokat és digitális oltási útlevél bevezetését tervezik.

  • A felnőtt brit lakosság 20 százalékát már beoltották

Az újonnan kiszűrt fertőzések, a kórházi kezelésre szorulók és a halálozások száma mindeközben továbbra is jelentős ütemben csökken.

A brit egészségügyi minisztérium csütörtök esti ismertetése szerint a december 8-án indult oltási kampány kezdete óta 10 490 487-en kapták meg a koronavírus elleni oltóanyag első adagját, vagyis a 16 évesnél idősebbek közül minden ötödik részesült a vakcinában.

A 16 évesnél fiatalabbakat egyelőre nem oltják tömegesen. Ebből a korcsoportból jelenleg csak azokat hívják be oltásra, akiknek fokozott megbetegedési, illetve halálozási kockázatot jelentő krónikus egészségi problémáik vannak.

A nagy-britanniai oltási kampány mostani szakasza mindenekelőtt az idős, veszélyeztetettebb korosztályokra koncentrál.

Az egészségügyi minisztérium csütörtöki adatismertetése szerint a második dózist 501 957-en kapták meg, így az első és a második adaggal együtt csaknem 11 millió oltást adtak be országszerte.

Nadhim Zahawi, a brit oltási program irányításáért felelős egészségügyi államtitkár a londoni alsóházban tartott csütörtöki tájékoztatóján kijelentette: Nagy-Britannia jó úton halad annak a célkitűzésnek a teljesítése felé, hogy e hónap közepéig a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja megkapja a koronavírus elleni oltást.

A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) listát állított össze arról, hogy az egyes lakossági csoportok milyen sorrendben juthatnak hozzá a koronavírus elleni vakcinához.

A 25 oldalas útmutatás szerint a lista élén az idősotthonok lakói és gondozóik mellett a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók állnak, majd időrendi sorendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következnek.

A hivatalos célkitűzés az, hogy február 15-ig a JCVI elsőbbségi listáján szereplő felső négy veszélyeztetettségi csoport mindegyik tagja megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát.

Ez azt jelenti, hogy Nagy-Britanniában 15 millióan megkapják a vakcinát e hónap közepéig.

Matt Hancock egészségügyi miniszter minapi alsóházi beszámolójában elmondta: a 80 éven felüli korosztály tagjainak 90 százalékát, a 70 és 80 év közötti korcsoportba tartozóknak a felét már beoltották.

A brit egészségügyi minisztérium csütörtök este ismertetett adatsora alapján az elmúlt 24 órában 20 634 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte.

A csütörtökön zárult egy hétben 148 725 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak tesztekkel, 51 364-gyel, 25,7 százalékkal kevesebbet az egy héttel korábbi azonos időszakban kimutatott új fertőződések számánál.

Az elmúlt egy hétben 19 585 pácienst kellett kórházba szállítani a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt, 5880-nal, 23,1 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban.

A brit kormány nyilvántartási módszertana szerint - amely a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe - a csütörtökön zárult egy hétben 7124 páciens haláláról érkezett jelentés.

Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 betegség okozta nagy-britanniai halálozások heti száma 1422-vel, 16,6 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve.

Svédországban meghosszabbítják a korlátozásokat

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében a svéd kormány meghosszabbítja a korlátozásokat, egyebek mellett tilos lesz alkoholt árusítani este nyolc óra után - közölte a kabinet csütörtökön. 

A bejelentést röviddel azelőtt tették, hogy a Közegészségügyi Intézet jelentette: Svédországban több mint 12 ezren haltak bele a járvány kezdete óta a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegségbe.

"A koronavírushelyzet még mindig súlyos" - mondta Stefan Löfven miniszterelnök, hozzátéve, hogy az új esetek számának a közelmúltban tapasztalt csökkenése folytatódik ugyan, de lassuló ütemben.

Mind a kormányfő, mind Johan Carlson, a Közegészségügyi Intézet vezetője szólt a vírus jóval fertőzőképesebb brit mutációjával kapcsolatos aggodalmakról.

Carlson figyelmeztetett, ha az emberek nem tartják be az ajánlásokat, az új vírustörzs a következő hónapokban hozzájárulhat a járvány harmadik hullámának kialakulásához.

Löfven közölte, hogy a munkaadóknak - ahol lehetséges - továbbra is távmunkában kell foglalkoztatniuk az alkalmazottakat.

Hallegren bejelentette, hogy a kormány a járvány elleni harc érdekében több intézkedésen is dolgozik. Az egyik ilyen az üzletek, a tornatermek és az éttermek bezárása.

A 10,3 milliós lélekszámú országban mintegy 584 ezer ember fertőződött meg és 12 028-an haltak meg koronavírus miatt.

Szombattól a Svédországba való belépéshez a külföldi utazóknak 48 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk.

Anders Tegnell, a Közegészségügyi Intézet fő járványügyi szakértője csütörtökön közölte, hogy mintegy 270 embert - nagyjából a lakosság 3 százalékát - oltották be az első adag koronavírus elleni védőoltással. Az első körben az idősotthonok lakói, illetve az otthonukban ápolt idősek, valamint az őket ápolók kapják meg a vakcinát.

Korábban a kormány bejelentette, hogy digitális koronavírus-útlevelet kíván kidolgozni, amelyet a nyáron alkalmaznának.

Az igazolásnak meg kell felelnie a nemzetközi jognak és normáknak, és biztosítania kell a magánélet védelmét. A kormány tervei szerint június 1-én vezethetik be.

A kormány tervei szerint az oltási igazolást más országok kérhetik majd a konferenciákon, zenei fesztiválokon és sporteseményeken való részvétel feltételeként.

A svéd hatóságok az igazolvány kidolgozásakor együttműködnek az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) és az Európai Unióval is.

A szomszédos Dánia szerdán jelentette be, hogy hasonló digitális koronavírus-útlevél bevezetését tervezi.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!