2020. augusztus 14.,
péntek, Marcell napja

A fegyvernyugvás ellenére rakétákkal lőtték egymást a Gázai övezetben

2020. február 25., kedd 12:29

A tűzszünet ellenére rakétákkal lőtték egymást az Iszlám Dzsihád harcosai és az izraeli katonák a Gázai övezet határán. A szemben álló feleknek a megállapodás értelmében éjfélkor kellett volna felfüggeszteni a harcokat. Ennek azonban nem tettek eleget.

Rakéták csapódnak be a Gázai övezetbe. Az izraeli hadsereg légcsapásai nyomán többen megsérültek a palesztinok lakta térségben. A muzulmán radikálisok ellentámadást indítottak a zsidó állam ellen. A Vaskupola védelmi rendszer azonban a rakéták többségét megsemmisítette. A miniszterelnök azt mondta, felszámolják a szélsőséges erők ellenállását, és megölik azokat a terroristákat, akik továbbra is bombázzák Izraelt.

"Egy hadművelet részeként több gázai és szíriai célpontra is csapást mértünk. A manővert addig folytatjuk, míg helyre nem áll nyugalom. Szükség esetén repülőgépeket, helikoptereket és tankokat is bevetünk"

- fogadkozott a zsidó állam kormányfője.

Izrael küldöttei és az Iszlám Dzsihád harcosai hétfőn állapodtak meg, hogy éjféltől felfüggesztik a harcokat, az egyezséget azonban mindkét fél megszegte.

A palesztinok órákkal a légicsapások előtt jelentették be, hogy csütörtökön Egyiptomban tárgyal a Hamász mozgalom az Iszlám Dzsihád terrorszervezet és a Fatah párt képviselői a tartós béke lehetőségéről a zsidó állam illetékeseivel.

Izrael azért szeretne tűzszünetet, mert az országban 6 nap múlva parlamenti választásokat tartanak. Szakértők szerint ugyanakkor kevés az esély arra, hogy tartós tűzszüneti megállapodást kössenek az érintettek.

HírTV