2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Külföld

6 hónappal meghosszabbíthatják az aláírásgyűjtést

Az Európai Bizottság javaslata alapján 6 hónappal meghosszabbíthatják az aláírásgyűjtést az európai kisebbségek védelme érdekében. A kezdeményezést a Székely Nemzeti Tanács indította el. Magyarországon már május elején megvolt a szükséges 1 millió aláírás, de még négy uniós országban is támogatókat kell szerezni. Brüsszelből Zöldhegyi Katalin tudósított.

  • 6 hónappal meghosszabbíthatják az aláírásgyűjtést

Zölhegyi Katalin kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Európai Bizottság a koronavírus-járvánnyal, illetve az azt övező kijárási korlátozásokkal indokolta az aláírásgyűjtés meghosszabbítását. Ezek miatt pedig kampányt nem lehetett folytatni.

A tudósító emlékeztetett arra, hogy a kezdeményezés célja, hogy az Európában őshonos kisebbségek közvetlenül kapjanak uniós forrásokat, vagyis, hogy a kohéziós támogatások terén kiemelten kezeljék a szóban forgó régiókat.

Elhangzott, hogy Magyarországon már május elejére összegyűlt egymillió aláírás, de Szlovákiában és Romániában is átlépte az aláírók száma a népesség arányában megállapított nemzeti minimum értéket.

Ahhoz azonban, hogy a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése sikeres legyen, még négy ország támogatása szükséges. Németországban és Ausztriában már el is kezdődött az aláírásgyűjtés - mondta el Zöldhegyi Katalin.

Kapcsolódó tartalmak:

Varga Judit: Újabb esélyt kap a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése

Az SZNT úgy értékeli, további fél évet kapott az aláírásgyűjtésre

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!