2020. szeptember 20.,
vasárnap, Friderika napja

20 ezren kerülhetnek utcára

2012. november 28., szerda 13:50, frissítve: szerda 16:55

Olaszországban 20 ezer acélgyári munkás veszítheti el az állását, mert bezárja a legfontosabb üzemét az ország fő gyártója. A cég ellen egy bíróság indított eljárást korrupciós ügyek miatt, a vállalat vezetői ezután döntöttek a bezárásról. A munkások épületfoglalással és sztrájkkal tiltakoznak.

Európa legnagyobb acélüzemében öt kohóban több, mint 10 ezren dolgoznak Dél-Olaszországban. A cégvezetők ellen évek óta nyomoztak, különböző vesztegetési ügyek miatt és a bíróság hétfőn elrendelte az acélgyár nyersanyagkészletének a lefoglalását. A cégvezetők erre közölték, hogy inkább bezárják a gyárat, és 5 ezer embert azonnal kényszerszabadságra küldtek. A munkások egy része válaszul elfoglalta a gyárudvart és az irányítótermeket.

„Akármit gyártanánk, a bíróság lefoglalná. Úgyhogy inkább teljesen leállítottuk a termelést. Egyelőre nem rúgtak ki senkit, de elég bonyolult a helyzet, meglátjuk, mi történik” – mondta Adolfo Buffo, a szakszervezet egyik vezetője.

A munkások Észak-Olaszországban is tüntettek, a cég genovai központja előtt. Ha ugyanis a dél-olasz üzemben valóban leáll a termelés, akkor a cég többi gyárába se jut alapanyag, tehát még több ember munkája kerül veszélybe.

„Szeretnénk megőrizni a munkahelyünket. Nem mi tehetünk a botrányokról, a környezetszennyezésről, de ha a fejünk felett döntenek, mi veszítjük el az állásunkat” – mondja egy férfi, aki már 23 éve dolgozik a cégnél.

A szakszervezet a kormánytól kért segítséget, a miniszterelnök csütörtökön ül asztalhoz a cégvezetőkkel. Mario Monti korábban azt ígérte, hogy megmenti az olasz nehézipart.

Forrás: Hír TV