2023. 09. 25. Hétfő Eufrozina, Kende napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:35

Külföld

150 éves Magyarország egyik legnagyobb családja

Különleges programokkal ünnepli alapítását a 150 éves Magyar Állami Vasúttársaság, a MÁV Nosztalgia pedig idén 25 éves. A Magyar Vasúttörténeti Parkban a hétvégén igazi, felfűtött gőzmozdonyokat láthatnak az érdeklődők, de lesz mozdonyszépe-választás is.

  • 150 éves Magyarország egyik legnagyobb családja

Nyílt napot tartanak a Magyar Vasúttörténeti Parkban. A rendezvény apropója, hogy idén 150 éves a Magyar Államvasutak, a MÁV Nosztalgia pedig 25. évfordulóját ünnepli.

„Amikor megnyílt a park, akkor 136 jármű volt itt a parkban, amint most látják, most 5 állam vasútjai elküldték a legszebb mozdonyaikat, tehát ekkora rendezvényre már nagyon rég került sor” – emelte ki Horváth Lajos, a Magyar Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A hétvégi látogatók nemcsak mozdonybemutatókon, de mozdonyszépe-választáson is részt vehetnek. Az egyik leglátványosabb ügyességi próba a sörmenet, amikor a gőzmozdonynak a csatlórúdjára helyezett sörös dobozt kell elszállítania, úgy hogy az le ne essen. A parkban egész nap egymást követik a gyerekprogramok, aki akar, kisvonatozhat is.

„Külön öröm, hogy a kormány meghirdette a családok évét idén, hiszen a MÁV, azt lehet mondani, hogy az egyik legnagyobb család az országban, hiszen 38 ezer munkavállalónk van, 38 ezer családot jelent a MÁV, úgyhogy külön öröm, hogy egy ilyen családi nap alkalmával tudjuk megünnepelni a 150 éves születésnapját” – nyilatkozta Komoly Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója.

Az esemény egész hétvégén át tart Budapesten, de aki akar, vasárnap különvonattal, egy külföldről érkező Nohab dízelmozdony vontatta szerelvénnyel utazhat Tapolcáról a badacsonytomaji szüreti felvonulásra.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Ön is törvénnyel védené hazánk függetlenségét a külföldi befolyásolási kísérletektől?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!