2023. 12. 03. Vasárnap Ferenc, Olívia napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Sajtóklub 19:10

Gazdaság

Varga Mihály : Legalább 50 ezer ember helyezkedhet el a versenyszférában

  • Varga Mihály : Legalább 50 ezer ember helyezkedhet el a versenyszférában

A kormány reményei szerint a Pénzügyminisztérium által most elindított új munkaerőpiaci program legalább 50 ezer embernek tud segíteni a versenyszférában való elhelyezkedésben – mondta Varga Mihály az M1 aktuális csatornán szerdán.

A pénzügyminiszter szerint az új program rugalmasabbá teszi a foglalkoztatás ügyintézését. Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adatait kommentálva elmondta, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalékon áll, amivel Magyarország a harmadik helyet foglalja el az uniós rangsorban Németország és Csehország után. Soha nem dolgoztak még ilyen sokan Magyarországon – mutatott rá.

Jelezte: ezzel együtt a közfoglalkoztatottak és a külföldön munkát vállalók száma is csökkent.

A KSH közlése szerint a május-júliusi időszakban az előző év azonos időszakához képest 50 ezer emberrel, 4 millió 484 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma, a versenyszférában 92 ezerrel többen dolgoznak. Varga Mihály ezzel összefüggésben hangsúlyozta: a gazdaságban zajló kedvező folyamatok azt eredményezték, hogy 1992 óta, amióta munkaerőpiaci méréseket folytatnak, soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon.

Emlékeztetett: az idei második negyedévben 4,6 százalékkal bővült a magyar gazdaság, a növekedés pedig mindig magával hozza a munkahelyek számának emelkedését is. A bérek is nőttek, az idei első félévben több mint 10 százalékkal, a megemelkedett keresetek pedig azt üzenik a külföldön dolgozó magyaroknak, hogy érdemes Magyarországon munkát vállalni – fejtette ki.

Varga Mihály rámutatott: a KSH mostani adataiból is látszik, hogy a külföldön dolgozó magyarok száma csökkent, közülük többen visszajönnek Magyarországra.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a közfoglalkoztatottak közül is egyre többen érzik, hogy van esélyük, lehetőségük arra, hogy elhelyezkedjenek a munkaerőpiacon, átlépjenek a versenyszférába.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Jönnek az új lakossági állampapírok + videó

Jönnek az új lakossági állampapírok + videó

Új lakossági állampapírokat bocsát ki a Magyar Állam 2024-ben – hangzott el a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) pénteki sajtótájékoztatóján, ahol ismertették az ország jövő évi finanszírozási tervét.
Átadták az új Ipoly-hidat + videó

Átadták az új Ipoly-hidat + videó

Ezúttal Őrhalom és Ipolyvarbó között készült el az új híd, ami amellett, hogy a határ menti közösségek életét megkönnyíti, a gazdaság fejlesztése szempontjából is fontos szerepe van.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!