2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Magyar retró 3. 11:05

Gazdaság

Varga Mihály: 2021 első felére várható gazdasági fordulat

Európa-szerte lassú lesz a kilábalás a válságból, gazdasági fordulat 2021 első felére várható - mondta a pénzügyminiszter hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

  • Varga Mihály: 2021 első felére várható gazdasági fordulat

Varga Mihály szerint Magyarország helyzete sok tekintetben kedvezőbb, mint más európai államoké, de a fellendülés így is el fog húzódni.

Kedvező körülménynek nevezte, hogy az eddigi adatok alapján sem a béremelkedés mértéke, sem a kiskereskedelmi forgalom nem esett vissza tavalyhoz képest, és nemzetközi összevetésben a belföldi munkaerőpiac is jól teljesít. A kivitel lehetőségei ugyanakkor korlátozottak, mert a koronavírus elleni gyógyszer megjelenéséig a külföldi piacok gyengélkedni fognak - tette hozzá. A tárcavezető részben a befektetésektől várja a megszűnt munkahelyek pótlását.

Varga Mihály szerint főképp a magyar gazdaság húzóágazatait, vagyis az élelmiszeripart, a gyógyszeripart, és az autóipart érdemes fejleszteni. A kormány - mint fogalmazott - azt szeretné, ha mindenki el tudna helyezkedni piaci viszonyok között, és úgy tűnik, hogy nem kell jelentős számú álláskeresőt közfoglalkoztatásban elhelyezni. A pénzügyminiszter kitért az ország adósbesorolására is. Az év elején Magyarország az összes nagy nemzetközi hitelminősítőtől jobb értékelésre számíthatott, a világjárvány tehát ebből a szempontból a legrosszabbkor érkezett - hangsúlyozta.

Üdvözölte ugyanakkor, hogy a Moody's az előző héten javította a magyar adósbesorolás kilátását, mert a válság kezdete óta európai állam értékelésén még nem javított egyik intézmény sem. A hitelminősítők most kivárnak, de látják, hogy Magyarország reagál az új helyzetre, nehézségei ezért csak átmenetiek lesznek - tette hozzá.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Az UEFA többszörösen leborult a Fradi teljesítménye előtt + videó

Az UEFA többszörösen leborult a Fradi teljesítménye előtt + videó

Bravúrgyőzelmet aratott a Fradi az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, hazai pályán 4-3-ra legyőzte a holland AZ Alkmaar együttesét. A magyar bajnok négy gólja és továbbjutást érő diadala az európai szövetséget is magával ragadta, az UEFA hivatalos oldalán a hét teljesítménye, a hét gólja és a hét védése is ferencvárosi lehet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

KSH: novemberben 819 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

KSH: novemberben 819 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Novemberben a kivitel volumene 3,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól, a behozatalé 2,8 százalékkal meghaladta azt. Az aktívum 819 millió eurót tett ki, az egyenleg 639 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Az export kiigazított volumene 0,3 százalékkal elmaradt az októberitől, az importé 1,4 százalékkal bővült ugyanebben az időszakban - közölte c
Varga-Bajusz Veronika: komoly az érdeklődés a munkáshitel iránt

Varga-Bajusz Veronika: komoly az érdeklődés a munkáshitel iránt

Nagy népszerűségnek örvend a munkáshitel lehetősége, amellyel a középiskolából kilépő, karrierépítésbe kezdő fiatalok élhetnek - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!