2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Gazdaság

A kormány várakozásainak megfelelően bővül a gazdaság

Varga Mihály szerint az idén 4,3-4,5 százalékkal nő majd a magyar hazai össztermék (GDP), és a kormány várakozása alapján jövőre is 4 százalék feletti mértékben bővül a gazdaság Magyarországon.

  • A kormány várakozásainak megfelelően bővül a gazdaság

A pénzügyminiszter az Országgyűlés gazdaságfejlesztési bizottságának ülésén kedden kifejtette: a kormány továbbra is fontos feladatnak tartja a vállalkozások támogatását, ennek egyik legfontosabb elemeként folytatódik a vállalkozások közterheinek csökkentése a 2016 végén kötött hatéves megállapodás alapján. Így 2022 végére a magyarországi cégek, kis- és középvállalkozások közterheinek szintje a visegrádi országok átlaga alá csökken - hangsúlyozta Varga Mihály.

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 5,0 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Bővebben>>>

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!