2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Újabb pályázati felhívások a Magyar falu programban

Kilencmilliárd forint értékben, újabb négy pályázati felhívást tesz közzé a kormány a Magyar falu programban - közölte Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfői sajtótájékoztatóján.

  • Újabb pályázati felhívások a Magyar falu programban

Gyopáros Alpár elmondta: két pályázati felhívást egyházi és önkormányzati fenntartású temetők felújítására írtak ki, erre a célra hárommilliárd forint áll majd rendelkezésre. Emellett - folytatta - szintén három-három milliárd forint értékben pályázhatnak települések óvodaudvarok fejlesztésére, illetve közterület-karbantartási eszközök beszerzésére.

Az augusztusban induló négy felhívásra az 5 ezer lélekszám alatti kistelepülések pályázatait várják, a temetők esetében pedig a helyi egyházközségek is pályázhatnak - közölte a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár elmondása szerint a temetőkre vonatkozó kiírásoknál ravatalozók felújítására, illetve új ravatalozó építésére lehet pályázni maximum 30 millió forintos támogatásra. Egy másik alprogramban pedig egyéb, kisebb összegű fejlesztésekre kaphatnak pénzt az önkormányzatok és az egyházközségek, például temetői járda felújítására, víznyerőhely, hulladéktároló vagy illemhely létesítésére maximum 5 millió forint értékben. Mindkét pályázói kör számára augusztus 12-én nyílik meg a lehetőség a pályázatok beadására, az önkormányzatok szeptember 5-ig, az egyházak pedig szeptember 16-ig nyújthatják be pályázataikat - ismertette a kormánybiztos.

A temetőfejlesztést rendkívül fontosnak nevezte Gyopáros Alpár a falvak és kistelepülések számára, hiszen "a falusi ember tudja", hogy a településképet elsősorban két épület, illetve településrész határozza meg: a templom és a temető. Emellett - folytatta - a halottak iránti tisztelet miatt is fontos a temetők megfelelő állapota.

A kormánybiztos ismertetése szerint az óvodaudvarok fejlesztése esetében pályázónként 5 millió forintot nyerhetnek el a települések például a kültéri játszóeszközök cseréjére, játszóeszköz-tárolókra, hűsítő kismedence létesítésére, fásításra, parkosításra, kerékpár- és babakocsi-tárolók építésére, illetve akadálymentesítésre. Ezt a pályázatot augusztus 26-án írják ki és szeptember 10-én zárják le.

A negyedik kiírásban pedig - amely augusztus 21-én indul, és szeptember 5-én zárul - a pályázók maximum 15 millió forintot nyerhetnek el például munkagépek, traktorok, ágaprítók, fűkaszák beszerzésére - közölte.

Gyopáros Alpár elmondta: egyik pályázat esetében sem várnak el önerőt a pályázók részéről, és hitelt sem szükséges felvenniük, mert hatvan napon belül elbírálják a pályázatokat és a támogató okirat kibocsátását követő 5. napon utalják az elnyert összeget.

Emlékeztetett: idén már négy pályázatot zártak le a Magyar falu programban, kettőt a közösségi terek fejlesztésére, illetve orvosi rendelők felújítására és orvosi eszközök beszerzésére írtak ki. További két pályázat fut most is: az egyik óvodák fejlesztéséről szól, a másikban pedig orvosi szolgálati házak építésére pályázhatnak olyan kistelepülések, ahol tartósan betöltetlen a háziorvosi praxis - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva megerősítette: csak jó tapasztalataik vannak a pályázatokkal kapcsolatban, mert minden kiírásnál bebizonyosodott eddig, hogy valóban releváns igényeket céloztak meg.

MTI / Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!