2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Tízezrével égetik el a kacsatojást

Több millió kacsatojást semmisítenek meg a baromfitenyésztők, mert a magas takarmányár miatt nem éri meg felnevelni a szárnyasokat. Egy kelebiai telepen hetente 25 ezer kacsatojást égetnek el. A tenyésztők a kormánytól várnak segítséget.

Összesen 800 ezer tojást kell elégetni egy kelebiai keltetőtelepen, mert egy kacsán, ha felnevelik – a magas takarmányár miatt – 60 forint vesztesége van a tenyésztőnek. Márpedig ez egy évben összesen 200 millió forint veszteséget jelent.

A táp- és a takarmányárak 25-30 százalékkal drágultak idén. A tenyésztők ezt azonban nem tudják továbbhárítani a fogyasztókra, ezért inkább 30 százalékkal csökkentik a tojások számát. A kacsa kilójáért átlagosan 285 forintot fizetnek jelenleg a vágóhidak. Pont annyit, mint hat-hét éve.

Harmath Attila, a Magyar Kacsaszövetség elnöke azt mondta: a kormányzat segítségét várnák abban, hogy egy támogatott hitelkeretet kellene visszahozni vagy létrehozni, amelynél ők is fel tudnák vásárolni aratásban a gazdáktól a gabonaféléket.

A tenyésztők szerint az állatjóléti támogatás összegét is emelni kellene, mert amíg ez nem történik meg, nem lesznek versenyképesek más országokkal szemben.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!