2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Gazdaság

Szijjártó: A kormány kötelességének tekinti a munkahelyek védelmét

A kormány a munkahelyek védelmét ugyanúgy kötelességnek tekinti, mint a járvány leküzdését - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogatói okiratainak szerdai átadóján.

  • Szijjártó: A kormány kötelességének tekinti a munkahelyek védelmét

Szijjártó Péter szerint a magyar cégek jelentős szerepet vállalhatnak a gazdasági újjáépítésben, ezért számít a kezdeményezéseikre. A kormány - mint fogalmazott - az ő érdekükben döntött úgy, hogy kihasználja az uniós szabályok enyhítését, és költségvetési forrásból minden eddiginél nagyobb mértékben ösztönzi a beruházásaikat. A segélyek csak kiszolgáltatottsághoz és eladósodáshoz vezetnének, a termelés fejlesztése és bővítése viszont munkahelyeket teremt és megalapozza a válság utáni fellendülést - tette hozzá.

A szerdai rendezvényen újabb 3 cégvezető vehetett át támogatói okiratot.

A Patec Precision Kft. 574,5 millió forintot meghaladó befektetésének több mint 287 millió forint állami forrást ítéltek meg.

A szingapúri hátterű vállalat autóipari alkatrészeket készít Miskolcon. Legfőbb helyi partnere a Bosch, de az évi 1 milliárd forintos árbevétel kétharmada exportból származik. A kormányzati támogatás okiratát Wong Chin Andrew vezérigazgató-helyettes vette át.

A térség fideszes országgyűlési képviselője, Csöbör Katalin elmondta, hogy a vállalat megtartotta mind a 80 munkavállalóját, és korszerű gépsorok beszerzésével készül a jövőre.

A T-Plasztik Kft. 527,1 millió forintos befektetése csaknem 263,5 millió forint költségvetési hozzájárulásra számíthat.

A jászladányi cég főképp gumiból és műanyagból készít ipari termékeket. A társaság tavaly és tavalyelőtt is másfél milliárd forintot meghaladó értékben értékesített külföldön, az export több mint ötödét tette ki az egész éves árbevételnek. Partnerei közé tartozik számos nagy autógyártó, így többek között az Audi, a BMW, a Ford, a Mercedes-Benz, a Honda, a Skoda, a Volvo, vagy a Volkswagen. Kerekes Attila gyárigazgató a visszaesés ellensúlyozását reméli a tervezett fejlesztésektől. Elmondta, hogy megrendeléseik 40 százalékkal estek vissza a járványhelyzet miatt. A nemzetközi kapcsolatokat kihasználva a cég új piacokat szerezhet, ha korszerűsít, és új technológiákat vezet be - tette hozzá.

Pócs János, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) felidézte, hogy a kormányfő már a válság előtt kiállt a munkahelyek védelméért. A versenyképességi program tehát - mint fogalmazott - a kormány hitelességi bizonyítványának is tekinthető.

A V-Casting Öntödei Termelő és Szolgáltató Kft. majdnem 522,5 millió forintos beruházást tervez 261 millió forintot meghaladó kormányzati segítséggel.

A Pest megyei Ecseren öntvényeket készítő vállalkozás saját fejlesztésű termékekkel ért el jelentős forgalmat. 2018-as árbevételének csaknem a fele, több mint 1 milliárd forint a külföldi értékesítésekből származott. Vághi Miklós tulajdonos-ügyvezető arról számolt be, hogy a megrendelések beszűkülése miatt nem valósíthatják meg a tervezett beruházásaikat önerőből. A cégvezető elsősorban az automatizálásra és a robottechnológiákra tekint kitörési lehetőségként, és abban bízik, hogy korszerűsítésekkel nem csupán visszanyerhetik, de növelhetik is a válság előtti forgalmukat.

Szűcs Lajos, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) kiemelkedően fontos beruházási területnek nevezte Pest megye déli részét. Kedvező adottságaiknak köszönhetően az itteni települések nem pusztán a helyiek megélhetését biztosítják, de a magyar gazdaság teljesítményéhez is jelentős mértékben járulhatnak hozzá - mondta.

A versenyképesség-növelő támogatásra egy nap alatt 12 cég jelentkezett 5 milliárd forintnyi befektetést vállalva. A pályázók száma így szerdáig 552-re, beruházásaik összértéke 265 milliárd forintra nőtt.

MTI, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!