2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Gazdaság

Óriási segítség lehet a növekedési hitelprogram

Január elseje óta az őstermelők és családi gazdálkodók is igénybe vehetik a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramját, amivel a mezőgazdaságban tevékenykedők szélesebb köre juthat forráshoz. Az olcsó kamatozású hitelt a termelők a régi hiteleik kiváltására, forgóhitel helyettesítésére, vagy épp földvásárláshoz is felhasználhatják.

Magyarországon mintegy 500 ezer őstermelő és családi gazdálkodó van, ők eddig nem vehették igénybe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedvezményes kamatozású hitelkonstrukcióját. „A kamara kezdeményezte a kkv-törvény megváltoztatását, ami annyit jelent, hogy (…) ezt a 2,5 százalékos hitelt kiterjesszék a családi gazdálkodókra is, őstermelőkre, mivel kormányprogram az is, hogy a családi gazdaságok arányát 90 százalékra emeljék, a társas vállalkozásokét pedig 20 százalékra” – mondta a Hír TV-nek Kispál Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei elnöke.

Az őstermelők szerint óriási segítséget adhat a hitel, hisz a vetőmagtól kezdve a műtrágyáig mindent időben meg tudnak vásárolni. „Egy-egy kisebb gazdaságnak is igen komoly költséget jelent a szezonkezdet. Vetőmag, növényvédő szer, műtrágya – hatalmas kiadás minden kistermelőnek. Nyilván erre valamilyen szinten lehet készülni, készülnek is a kollégák, de sokkal könnyebben lehet tervezni egy szezonkezdést, ha tudjuk, hogy egy ilyen kedvezményes hitellehetőség van a háttérben” – véli Barna Károly szatymazi őstermelő.

A termelők közül azonban sokaknak olyan rossz emlékeik vannak a devizahitelekről, hogy már a növekedési hitelprogramot sem merik igénybe venni, inkább kivárnak. „Én úgy gondolom, hogy az elkövetkező tavasz fogja, illetve annak kell bebizonyítania, hogy ez a hitel egy tartható, alacsony kamatozású hitel. Nem a bankárok kénye-kedvétől függ a kamatemelés, hanem a magyar állam garantálja. Ezt lesz nehéz megértetni a gazdálkodókkal, hogy a bank csak közvetítő és ez a magyar államnak a pénze, ami a gazdálkodóknak segítségnyújtásra szolgál” – mondta Vass Tibor zákányszéki családi gazdálkodó.

Januártól a felvehető hitel összege is emelkedett, háromról tízmilliárdra. Az MNB várakozásai szerint ezzel elsősorban a középvállalatok beruházásainak megvalósítását segíthetik elő, aminek jelentős szerepe lehet a foglalkoztatottság további növelésében is.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!