2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Magyar retró 3. 11:05

Gazdaság

Orbán: a Suzuki harmincezer családnak biztosít megélhetést

Megkezdődött a Suzuki új modelljének sorozatgyártása Esztergomban. A szabadidő-autó iránt jelentős a külföldi érdeklődés, a fokozott termelés száz új munkahelyet jelentett az esztergomi gyárban. A miniszterelnök ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a japán autógyártó elkötelezett partnere a magyar kis- és középvállalkozásoknak.

Pantomim előadás vezette fel az új SX4 bemutatóját. A Suzuki új szabadidő-autóját a miniszterelnök kormányozta, mellette a japán autógyár elnök-vezérigazgatója ült.

„Minden egyes Suzuki autó mögött magyar munkahelyek százai állnak. A mi autónk azért is, mert a Suzuki elkötelezett partnere a magyar kis- és középvállalkozásoknak.” Orbán Viktor azt mondta: a Suzuki-gyár a beszállítókon keresztül 30 ezer magyar családnak jelent megélhetést.

„Különösen nagy öröm számunkra, hogy a Magyarországon befektető japán cégek ebben a küzdelemben fontos szövetségeseink. A japán cégek 2010 óta összesen 1,36 milliárd euró, magyar pénzben számolva 400 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg, ezek a beruházások egész pontosan 2683 új munkahelyet eredményeztek” – mondta Orbán Viktor.

A Suzuki elnöke azt mondta: a megnövekedett külföldi kereslet és a fokozott termelés száz új munkahelyet teremtett. „Ezzel az új modellel nagy terveink vannak. Nemcsak Európába és Oroszországba szállítunk, hanem tervezzük a Magyarországon gyártott modelleknek Afrikába, Távol-Keletre, Közel-Keletre történő exportját is” – közölte Osamu Suzuki elnök-vezérigazgató.

Az új modellből az első évben a tervek szerint 100 ezer darabot gyártanak Esztergomban.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Az UEFA többszörösen leborult a Fradi teljesítménye előtt + videó

Az UEFA többszörösen leborult a Fradi teljesítménye előtt + videó

Bravúrgyőzelmet aratott a Fradi az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, hazai pályán 4-3-ra legyőzte a holland AZ Alkmaar együttesét. A magyar bajnok négy gólja és továbbjutást érő diadala az európai szövetséget is magával ragadta, az UEFA hivatalos oldalán a hét teljesítménye, a hét gólja és a hét védése is ferencvárosi lehet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

KSH: novemberben 819 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

KSH: novemberben 819 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Novemberben a kivitel volumene 3,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól, a behozatalé 2,8 százalékkal meghaladta azt. Az aktívum 819 millió eurót tett ki, az egyenleg 639 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Az export kiigazított volumene 0,3 százalékkal elmaradt az októberitől, az importé 1,4 százalékkal bővült ugyanebben az időszakban - közölte c
Varga-Bajusz Veronika: komoly az érdeklődés a munkáshitel iránt

Varga-Bajusz Veronika: komoly az érdeklődés a munkáshitel iránt

Nagy népszerűségnek örvend a munkáshitel lehetősége, amellyel a középiskolából kilépő, karrierépítésbe kezdő fiatalok élhetnek - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!