2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Sajtóklub 08:05

Gazdaság

November végéig kártalaníthatják az almatermelőket

Legkésőbb november végén megkaphatják a magyar almatermelők az orosz importtilalom miatt kieső bevételüket. A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megkezdte a bejelentkezések elbírálását, ha az lezárul, megkezdhetik az uniós támogatások kifizetését is. Az orosz kiviteli tilalom érzékenyen érintette a magyar almatermelőket, a kilábaláshoz pedig az is kell, hogy a vásárlók tudatosan a magyar almákat vegyék a boltokban.

Minden vásárlás után egy alma – 136 CBA boltban rendhagyó akcióval várták a vásárlókat. „Bízunk abban, hogy a promóciónak hosszú távon az lesz a következménye, hogy a korábbiakhoz képest mindenki nagyobb mennyiségű almát fog vásárolni, és sikerül felhívni a figyelmet arra, hogy mindenki fogyasszon naponta minimálisan egy almát az egészsége védelmében” – nyilatkozta Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója.

És nemcsak az egészség, hanem a magyar termék védelme miatt is. Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a magyar mezőgazdaságnak szüksége van a tudatos vásárlókra, akik a jó minőségű, magyar almát vásárolják a boltokban. Az orosz importtilalom ugyanis nehéz helyzetbe hozta az ágazatot. A földművelésügyi államtitkár azt mondta, legkésőbb november végén megkaphatják a magyar almatermelők az orosz importtilalom miatt kieső bevételüket. „Természetesen a szabolcsi termelőket érzékenyen érinti, ez a közvetlen hatás. A közvetett, hogy a lengyel a cseh és szlovák termelő sem tud az orosz piacon értékesíteni, az az alma, amely fölöslegben keletkezik, dömpingáron nyomja a magyar piacot. A mi felelősségünk az, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy a magyar alma a legkiválóbb mindezek közül, keressük a magyar almát az üzletekben” – fogalmazott Nagy István.

A megtermelt alma hetven százalékát jelenleg az iparban hasznosítjuk. Ahhoz, hogy ez a trend megforduljon, szakértők szerint új szemlélet és új ültetvények is kellenek. „Az elkövetkezendő években, 2020-ig olyan szerkezetátalakítást, ültetvény-korszerűsítést kell véghez vinnünk, amelynek eredményeképpen nőnek a hozamok, javul a minőség, be tudjuk hozni az új, piacképes fajtákat, s minden belpiacot, külpiacot el tudunk látni” – nyilatkozta egy szakértő.

Magyarországon 800 ezer tonna alma termett idén, ez negyven százalékkal több a tavalyinál.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!