2023. 12. 02. Szombat Melinda, Vivien napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:05

Gazdaság

Nemzetközi szervek kezében a magyar utazók sorsa

A nemzetközi szervezetektől függ az utazási kedvezmények egy részének sorsa. A kormány a felülvizsgálatot már tavaly bejelentette, de döntés egyelőre csak arról van, hogy mi nem szűnik meg.

A magyarok 70 százaléka jogosult utazási kedvezményre. Az arány példátlanul magas Európában. A csaknem ötvenféle kedvezmény felülvizsgálatát a kormány már tavaly tavasszal meghirdette a szerkezeti átalakításokat tartalmazó Széll Kálmán-tervben.

– Az ezért felelős szaktárca, tehát az NFM álláspontja az, hogy van négy terület, ahol biztosan nem képzelhető el változás – fogalmazott korábban a kormányszóvivő: a 65 évet betöltött nyugdíjasok, a 6 év alatti kisgyermekek, a fogyatékkal élők és kísérőik, illetve a diákok kapcsán. Ezeknek a kedvezményeknek indokolt a jogszabály szintű megtartása – tette hozzá Giró-Szász András.

A többi utazási kedvezmény – így a családi kedvezmény sorsa is – a nemzetközi szervezetektől, köztük az IMF-től függ, amelyek részletes elvárásaikat még nem közölték.

A MÁV-Start évente 142 millió utast szállít, közülük 60 millióan vesznek igénybe kedvezményt, 30 millióan pedig ingyen utaznak. Teljes árú jegyet csak az utasok harmada vált.

– Ez a 60 milliós kedvezményes utazás úgy oszlik meg, hogy körülbelül 55,5 millióan utaznak szociálpolitikai kedvezményt igénybe véve, tehát 90 százalékos vagy 50 százalékos kedvezménnyel, a maradék 4,5 millió utas pedig valamilyen üzletpolitikai kedvezményt vesz igénybe, ami szintén lehet 50 százalék az alkalmi menettérti utazásokra, egy-egy rendezvényhez kapcsolódva, vagy pedig 33 százalékos kedvezmény – közölte Szabó Anett, a MÁV-Start szóvivője.

A vasúttársaság az államtól csak a szociálpolitikai kedvezmények után kap támogatást. Ez egy évben 18 milliárd forint. A MÁV-Start az üzletpolitikai kedvezményeit azután vizsgálja felül, ha a minisztérium döntött a szociálpolitikai kedvezményekről.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Idén is elindultak a fényes BKV járművek + videó

Idén is elindultak a fényes BKV járművek + videó

Kilenc feldíszített járműből áll a BKV idei ünnepi fényflottája. A járművek december 1-én este indultak útjukra a fővárosban. Öt kilométernyi fényfüzér, 140 ezer energiatakarékos LED-izzó díszíti a járműveket. A fényflotta január 7-ig közlekedik.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Jönnek az új lakossági állampapírok + videó

Jönnek az új lakossági állampapírok + videó

Új lakossági állampapírokat bocsát ki a Magyar Állam 2024-ben – hangzott el a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) pénteki sajtótájékoztatóján, ahol ismertették az ország jövő évi finanszírozási tervét.
Átadták az új Ipoly-hidat + videó

Átadták az új Ipoly-hidat + videó

Ezúttal Őrhalom és Ipolyvarbó között készült el az új híd, ami amellett, hogy a határ menti közösségek életét megkönnyíti, a gazdaság fejlesztése szempontjából is fontos szerepe van.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!