2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Gazdaság

Nagy István: Szükségünk van a hagyományokra

Szükségünk van a hagyományokra, ez tesz minket nyírségivé, illetve magyarrá szerte a világban - jelentette ki az agrárminiszter a 3. Nyírségi Disznótoros Fesztiválon és 19. Nemzetközi Böllérversenyen a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban szombaton.

  • Nagy István: Szükségünk van a hagyományokra

Nagy István arról beszélt, a hagyományaink egyre fontosabbak, nagy szerepet kapnak az identitás keresésében és megtartásában, valamint összehozzák a vidéket a várossal.

Nem engedik, hogy elszakadjunk egymástól és segítenek megőrizni kultúránkat - fogalmazott a tárcavezető.

Az ízekben, a táncban, a zenében és a viseletben megnyilvánuló hagyományok tesznek magyarrá és kötik össze a magyar embereket - tette hozzá a miniszter.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere a múzeumfalu nemrég befejeződött, közel 900 millió forint értékű felújítását említve elmondta, a fejlesztés egyrészt a régi épített örökség és hagyományok megőrzését és bemutatását, másrészt az ehhez hasonló nagy gasztronómiai rendezvények színvonalas megrendezését szolgálja.

A kétnapos fesztivál első napján a hagyományos falusi disznótort, a böllérkedést és menüsort mutatják be a versenyre benevezett csapatok, vasárnap pedig a télűző szatmári farsangi mulatságot nézhetik meg a Sóstógyógyfürdőre kilátogatók.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!