2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Nagy István: A vidék és a mezőgazdaság az egész ország közös ügye

A vidék és a mezőgazdaság ügye nemcsak az ott élők, hanem az egész ország közös ügye, 2019 ezért az építkezés éve az agráriumban - mondta az agrárminiszter csütörtökön a Figyelő hetilap budapesti agrárkonferenciáján.

  • Nagy István: A vidék és a mezőgazdaság az egész ország közös ügye

Nagy István a támogatási lehetőségek közül kiemelte az ökológiai gazdálkodások pályázatának 36 milliárd forintos, vagyis háromszorosára emelt keretösszegét, illetve a jövő keddtől benyújtható egységes támogatási kérelmeket. Utóbbinak köszönhetően a termelők csaknem 50 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímen összesen 470 milliárd forinthoz juthatnak hozzá.

Még az idén elindulhat a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseit, beruházásait segítő új kamattámogatási program is - tette hozzá. A miniszter közölte, hogy az AM még ebben az évben el akarja kezdeni a Digitális agrárstratégia megvalósítását. Elsőként - mint mondta - a közigazgatási adatrendszerekben rejlő gazdaságfejlesztési lehetőségeket kell elérhetővé tenni a gazdálkodók számára. Az agrárium digitális átalakulására, a több adatra és jobb minőségű információra épített termelés mérsékli a kockázatot, a környezet terhelését, a hatékonyságot, így magasabb jövedelemszintet tesz elérhetővé - hangsúlyozta. Nagy István a gazdatársadalom elöregedése miatt kulcskérdésnek nevezte a mezőgazdasági vállalkozások generációváltását is. Ennek megkönnyítésére az ösztönző és támogató, gazdaságátadásra és pályaorientációra is kiterjedő szakpolitikai programot ígért.

Szorgalmazta továbbá a termelői együttműködések kibővítését, mivel a tapasztalatok szerint ez nem csupán a szakmai érdekérvényesítést segíti, hanem a piacrajutás előfeltétele is. A gazdálkodók csatlakozását termelői csoportokhoz uniós forrásokból öt éven keresztül több mint 11 milliárd forinttal támogatják. Csányi Attila, a Bonafarm Zrt. vezérigazgatója a világszinten is meghatározó agrárcégek példája alapján a mezőgazdasági vállalkozások hosszú távú, nemzedékeken átnyúló fejlesztését szorgalmazta. A nagy európai termelők rendszerint a piacvédelmet kihasználva erősödtek meg belföldön, ezt követően pedig felvásárlásokkal terjeszkedtek külföldön is - jegyezte meg.

Véleménye szerint a jelentős magyar iparági szereplők kialakulását támogathatják az ázsiai piacok megrendelései, importigényüket kihasználva külföldi termelői infrastruktúrák felvásárlása nélkül is jelentős bővülés érhető el. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kedvező kiindulási alapnak nevezte, hogy a magyar mezőgazdaság növekedési pályára állt, lemaradása csökkent, kibocsátása 2010 óta 1800 milliárd forintról 2700 milliárd forintra nőtt, a belföldi fogyasztáson belül bővült a magyar élelmiszerek aránya.

Sürgette ugyanakkor a további fejlődés érdekében a mezőgazdasági struktúra átalakítását, a családi gazdaságok szerepének felülvizsgálatát, és 1 millió hektárnyi területet lefedő öntözési rendszer kiépítését a következő 20 évben. A fejlesztéseknek a környezet mellett a gazdasági és társadalmi fenntarthatóságot is figyelembe kell venniük - hangsúlyozta. Detre Miklós, a Magyar Államkincstár igazgatója közölte, hogy az uniós agrártámogatások változásaira ügyfélbarát megoldásokkal és hatékony tájékoztatással készítik föl a termelőket. Terveik szerint a pályázókat mobil alkalmazáson keresztül láthatják el hírekkel, határidős felhívásokkal, tájékoztató anyagokkal, amely alkalmas lehet a fejlesztéstámogatási kalkulációk kezelésére és pályázói adatok befogadására is.

Az államkincstár mint kifizető ügynökség az egyre bonyolultabb uniós eljárásokat minél egyszerűbben szeretné elérhetővé tenni az érintettek számára, az egységes kérelmekben pedig minél nagyobb előleg kifizetésére és a lehető leggyorsabb végkifizetésre törekszik - tette hozzá.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!