2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Gazdaság

Megszűnik a benzinárstop

A hétfőn hatályba lépett kőolajszankciók után két nappal a kormány - a Mol javaslatára - a benzinárstopot megszünteti - jelentette be kedden késő este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten.

  • Megszűnik a benzinárstop

Gulyás Gergely elmondta, hogy az orosz kőolajra való szankciók miatt bekövetkezett amitől tartottak. Zavarok vannak a hazai üzemanyagellátásban, és a Mol közölte, hogy a nem tudja import nélkül fenntartnai az ellátást.

A brüsszeli szankciók miatt a kormány arra kényszerült, hogy feladja a benzinárstopot.

Krízishelyzet

Soha nem látott krízishelyzet alakult ki az országban az elmúlt napokban - mondta Hernádi Zsolt. A Mol vezérigazgatója szerint a töltőállomások negyedében nem volt elérhető benzin-és dízel. Ilyen korábban nem történt - tette hozzá. 2,2 milliárd liternyi üzemanyagot adtak el, míg tavaly 1,5 milliárdot. Több mint 500 millió liternyi üzemanyagot értékesítettek az elmúlt napokban.

Nem tudta a Mol biztosítani az ellátást a mostani helyzetben, ezért ezt jelezték a kormánynak, és nem tudnak többet teljesíteni

- mondta a Mol vezetője. Dolgoznak, hogy minél előbb teljes kapacitáson üzemeljen a Dunai Finomító.

Vissza kell hozni az importot, hogy a piacon újra megfelelő legyen az ellátás.

Hernádi elmondta, hogy a hatósági ár nagyban hozzájárult a hazai üzemanyagpiaci feszültségekhez.

Fel kell készülni a jövőre is, mert két hónap múlva újabb kritikus helyzet lehet, mert egy újabb szankció lép életbe, mert február 5-től kiesik 10 százaléknyi dízel az európai piacról

- tette hozzá.

Újra kell helyreállnia a kereslet-kínálati egynesúlynak. Nem szabad elfeleteni, hogy háborús helyzet van, és az ellátásban voltak fennakadások

- mondta Hernádi. Ma kell lépni, hogy jövőre stabil üzemanyagpiac legyen - tette hozzá. Mindenáron el kell kerülni, hogy az ellátásbiztonság ne sérüljön - mondta.

Ha a pánikreakciók lemennek, akkor a piac normalizálódni fog - mondta kérdésre Hernádi Zsolt. Rövid távon érezhető lesz a hatás, és másfél hónapig el fog tartani míg a stabilitás helyreáll.

Ennyi lesz a benzin ára

Kedd 23 órakor lép hatályba a benzinárstop megszűnése - mondta az Origo kérdésére Gulyás Gergely

641 FORINT LESZ A BENZIN, MÍG 699 FORINT LESZ MOSTANTÓL A DÍZEL ÁRA

- mondta az Origo kérdésére Hernádi Zsolt.

A szankciók miatt szűnik meg az ársapka - mondta Hernádi egy másik kérdésre.A benzinár azért emelkedett az egekbe, mert az orosz agresszióra adott szankciós válasz miatt hiány alakult ki, és ezért emelkednek az árak -mondta kérdésre Gulyás Gergely.

Hernádi szerint a mostani lépés legfontosabb eredménye lehet, hogy

az ország fel tud készülni az újabb februári szankciós sokkra.

Néhány napon belül egy normalizálódott ellátás lesz, de az importőrök mire visszahozzák az árujukat az további időt vehet igénybe - mondta egy másik kérdésre Hernádi.

Hernádi kérdésre elmondta, hogy már nyáron nagyon feszített volt a helyzet a benzinpiacon, de az ellátást akkor sikerült biztosítani.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!