2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Megnyitották a Continental MI-központját Budapesten

  • Megnyitották a Continental MI-központját Budapesten

Jens Brüning, a központ vezetője elmondta: a helyszín kiválasztásában fontos szempont volt, hogy legyenek a közelben mesterséges intelligencia (MI) szakemberek, működő autóipari környezet, jó infrastruktúra. A központban az év végére száz mérnök dolgozik majd, az alkalmazotti kör fele már ott van – ismertette.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédében kiemelte: abban, hogy a vállalat Budapestre hozta ezt az unikális fejlesztő központot, szerepe volt a Continental és a magyar kormány között felépült bizalomnak. A járműipar – az általa teremtett munkahelyek valamint a k+f+i-tevékenység (kutatás-fejlesztés-innováció) miatt – kiemelt jelentőségű iparág Magyarország számára, a kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy minél több fejlesztést idehozzanak – tette hozzá.

Hozzátette: a gépjárműgyártás olyan kihívásokkal néz szembe, amelyek serkentik az innováció kutatását. A Continental Mesterséges Intelligencia Központja pedig pontosan ezzel fog foglalkozni, tette hozzá.

„Az autók esetében sokkal bonyolultabb az a közlekedési környezet, amit, ha vezető nélkül akarunk megoldani, akkor ehhez mindenképpen alkalmazkodni kell. Úgyhogy az a kihívás, amivel ma a járműipar szembesül, jelesül, meg kell oldanunk a saját funkciónkat egy számítógéppel. A számítógépet már nemcsak egyszerű szabályokra kell megtanítani, hanem meg kell tanítanunk olyan dolgokra, ami eddig nem volt jellemző. Fel kell ismernünk a szándékunkat, mikor lép le a gyalogos, egyáltalán le akar-e lépni a gyalogos? Ezek olyan algoritmusokat jelentenek, amelyek nem tipikusak” – mutatott rá az innovációs és technológiai miniszter.

Az új központ a Continental vállalat magyarországi működését az automata vezetéshez szükséges megoldásokkal látja el.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!