2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Magyar retró 3. 11:05

Gazdaság

Matolcsy: a 2020-as évtized megnyeréséhez el kell indítani a reformok legalább 80 százalékát

Matolcsy György szerint a 2020-as évtized megnyeréséhez már az első három évben meg kell tervezni és el kell indítani a 2030-ig szükséges reformok legalább 80 százalékát, jól kell kiaknázni Magyarország geopolitikai helyzetét, időbeli környezetét, az emberi-intézményi erőforrásokat és a nem humán tényezőket.

  • Matolcsy: a 2020-as évtized megnyeréséhez el kell indítani a reformok legalább 80 százalékát

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a növekedés.hu portálon hétfőn megjelent véleménycikkében kifejti: Magyarország 2020-ban belépett a rendszerváltoztatást követő - 1990-tól 2010-ig tartó - átmeneti időszak utáni 20 év második évtizedébe.

Az elsőt, a 2010 és 2019 közötti tíz évet az ország jól használta fel nemzeti céljai elérésére, sőt a Trianon utáni száz év legjobb évtizedét teljesítette - írta.

"A magyar receptet ismerjük. Jelentős átalakításokkal, tehát reformokkal, már az évtized elején megnyerni az évtized egészét" - közölte, hozzátéve: a 2010-2019 közötti évtized 50 legfontosabb reformjából legalább negyvenet az első három évben dolgoztak ki és vezettek be.

A jegybankelnök szerint a siker megismételhető a következő évtizedben, amihez a bevált receptet kell használni: "előre kell hozni 2030-ra nemzeti céljaink teljesítését, erős reformokat és fordulatokat kell végrehajtani".

Matolcsy György több feltételt sorol fel, amelyekre a "történelmi tanulságok alapján" 2030-ra szükség lesz. Ezek: teljes demográfiai fordulat legalább évi 110 ezer újszülöttel; teljes életmódfordulat, ami az egészséges és aktív életmódot teszi általános mintává; teljes intézményi fordulat az egészségügyben; új, biztonságos, tehát fenntartható nyugdíjrendszer; versenyképes oktatási rendszer, egyetemek az első 100 között; a pénz és technológia házasságából előálló új pénzügyi rendszer; világszínvonalú közlekedési infrastruktúra; egészséges mezőgazdaság és biztonságos élelmiszeripar; tőke- és technológiaintenzív ipar; fejlett kreatív ipar; sokszínű és dinamikus szolgáltató szektor, továbbá versenyképes és hatékony, iránymutató állami intézmények.

Ebből lép elő a második - az előző évtizedben egyszer már megszülető - 150 milliárd eurónyi magyar GDP legalább kétharmada, ezek nélkül aligha; ehhez kellenek okos és mély reformok már az évtized elején - írta.

A jegybankelnök cikkét azzal zárja, hogy Thomas Jefferson híres mondásának rejtett tanácsával is élni kell, amely szerint "az őszinteség a bölcsesség könyvének első fejezete".

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

KSH: novemberben 819 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

KSH: novemberben 819 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Novemberben a kivitel volumene 3,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól, a behozatalé 2,8 százalékkal meghaladta azt. Az aktívum 819 millió eurót tett ki, az egyenleg 639 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Az export kiigazított volumene 0,3 százalékkal elmaradt az októberitől, az importé 1,4 százalékkal bővült ugyanebben az időszakban - közölte c
Varga-Bajusz Veronika: komoly az érdeklődés a munkáshitel iránt

Varga-Bajusz Veronika: komoly az érdeklődés a munkáshitel iránt

Nagy népszerűségnek örvend a munkáshitel lehetősége, amellyel a középiskolából kilépő, karrierépítésbe kezdő fiatalok élhetnek - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!