2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Gazdaság

Lendületben az erdőtelepítések

Mintegy 11 ezer hektárnyi új erdő létrehozásához járulhat hozzá a közeljövőben a Vidékfejlesztési program, az eddig elnyert pályázatoknak köszönhetően az elmúlt években közel 6500 hektáron valósultak meg telepítések - írta a Magyar Nemzet szerdán.

  • Lendületben az erdőtelepítések

Hozzáteszik, hogy az agrártárca várakozásai szerint a növekvő támogatásoknak köszönhetően ez évtől új lendületet kap a folyamat, a magángazdálkodók mellett az állami erdészetek mintegy 550 hektárral bővítik az erdőállományt.

Az eddig létrehozott összes új erdőterület közel fele, nagyjából háromezer hektár Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében létesült. Emellett Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Pest megye együttes részaránya is megközelíti a 25 százalékot. Kevés kivételtől eltekintve az ország keleti és középső része az, ahol eddig a legtöbb erdőtelepítés történt a támogatások segítségével - írta a lap.

A Magyar Nemzet kitér arra, hogy Magyarország az elmúlt évszázadban összességében csaknem megduplázta erdőterületét, ami világviszonylatban is igen sikeres folyamatnak mondható. A rendszerváltozás óta mintegy 200 ezer hektár új erdőt ültettek a gazdák és a magánerdészetek, ezzel az erdősültség mára meghaladja a 21 százalékot. A 2030-ig szóló erdőstratégia célja, hogy ez az arány 2050-re elérje a 27 százalékot. A statisztikai hivatal jelentése szerint annak érdekében, hogy ez a vállalás teljesüljön, a következő évtizedekben több százezer hektár új erdő telepítésére lesz szükség - írta a lap.

MTI, Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

KSH: novemberben 819 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

KSH: novemberben 819 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Novemberben a kivitel volumene 3,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól, a behozatalé 2,8 százalékkal meghaladta azt. Az aktívum 819 millió eurót tett ki, az egyenleg 639 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Az export kiigazított volumene 0,3 százalékkal elmaradt az októberitől, az importé 1,4 százalékkal bővült ugyanebben az időszakban - közölte c
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!