2024. 07. 22. Hétfő Magdolna napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Gazdaság

Kerékpár, roller, autómegosztás, parkolás – így is támogathatják a munkaadók a dolgozókat

Ma már nincs akadálya annak sem, hogy adómentes – kilométer-alapú – költségtérítést nyújtson a munkáltató a kerékpárral vagy rollerrel munkába járó munkavállalónak, sőt, a parkolóházpiac egyik legnagyobb fővárosi szereplőjének legkedveltebb szolgáltatásai közé tartozik a bérletes parkolás, amelyet a cégek szintén finanszírozhatnak a dolgozóiknak.

  • Kerékpár, roller, autómegosztás, parkolás – így is támogathatják a munkaadók a dolgozókat

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény rendelkezései szerint a munkáltató köteles a munkavállaló részére a munkaviszony teljesítésével felmerült szükséges és indokolt költséget megtéríteni. Ilyen például a munkavállaló munkába járással kapcsolatos utazási költsége - olvasható a Világgazdaság honlapján

Abban az esetben, ha egy dolgozó személygépjárművel utazik a munkavégzés helyére, az erre vonatkozó rendeletben meghatározott feltételek fennállása esetén (például ha a munkavállalónak bölcsődei ellátást igénybe vevő vagy tíz év alatti köznevelési intézményben tanuló gyermeke van) a munkavállaló részére a személyi jövedelemadóról szóló törvény (a továbbiakban: az Szja tv.) a munkába járás költségtérítése címén meghatározott összeg (15 forint/kilométer) 60 százalékára, azaz 9 forint/kilométer összegre mindenképpen jogosult, a költségtérítés – a munkáltató esetleges kiegészítése alapján – 15 forint/kilométer összegig adómentesen nyújtható. 

Négy vagy két keréken

Ez a kedvezmény különösen, de nem kizárólag a saját gépjárművel történő munkába járás esetében alkalmazható, így nincs akadálya annak sem, hogy adómentes – kilométer-alapú – költségtérítést nyújtson a munkáltató a kerékpárral, rollerrel vagy egyéb járművel munkába járó dolgozónak a fenti összegig – erősítették meg a Világgazdaságnak a KCG Partners Ügyvédi Társulás jogi szakértői.

További lehetőség az egyre népszerűbb autómegosztó szolgáltatás igénybevétele. Ha a munkavállaló által igénybe vett autómegosztási szolgáltatás díjáról kiállított számla a munkáltató nevére szól, akkor a díjat a munkáltató adómentesen tudja megtéríteni a munkavállalónak (mintha csak cégautót biztosítana neki). 

Az autómegosztó szolgáltatásának keretében ráadásul a szolgáltató által meghatározott (és a szolgáltatást igénybe vevő kifizető részére kiszámlázott) szolgáltatási díj jellemzően tartalmazza az autóbérlés, az üzemanyag, a különféle biztosítások (például casco), az országos autópálya-matrica és a közterületi parkolás díját (meghatározott szolgáltatási zónákban) is.

Kerékpár is bérelhető a dolgozóknak

2022. január 1-jétől kedvező – de nem egységes – adószabályok vonatkoznak arra az esetre is, ha a munkáltató – kizárólag emberi erővel hajtott vagy legfeljebb 300 watt teljesítményű elektromos motorral segített – kerékpárt biztosít a munkavállaló részére. 

Az Szja tv. szerinti adómentesség csak arra vonatkozik, ha a munkáltató biztosítja a kerékpárt, de nem adja a magánszemély tulajdonába, például bérel számukra kerékpárokat, vagy kerékpármegosztó rendszer szolgáltatását veszi igénybe. A Tao tv. nagyvonalúbb, eszerint elszámolható a munkáltató oldalán a munkavállaló részére a kerékpár vásárlása, átadása, használata, fenntartása és üzemeltetése révén felmerült költség, ráfordítás. 

Parkolás mint költségtérítés

Az Szja tv. nem nevesít kifejezett mentességet, költségtérítést a parkolási költségek kapcsán (akár utcai parkolás, akár „saját névre szóló” parkolóhely esetében), így főszabályként – abban az esetben, ha a munkáltató közvetlenül megtéríti a munkavállaló parkolási költségeit – az így juttatott parkolási hozzájárulás nem önálló tevékenységből származó bevételnek minősül, és a munkabér módjára adózik.

Más megítélés alá eshet az az eset, ha a munkáltató meghatározott számú parkolóhelyet bérel, amelyet valamennyi munkavállalója igénybe vehet, de a tényleges igénybevétel nem névre szól, és az egyedi igénybevétel nem követhető. Ebben az esetben szóba jöhet az egyes meghatározott juttatásként történő minősítés is, amelynek adóterhe (33,04 százalék) valamivel kedvezőbb a munkabérnél.

A belvárosi parkolóházak többféle módon szolgálhatják ki a munkavállalók igényeit, ezek között – ahogy megkeresésünkre elmondták – az egyik legnagyobb piaci szereplő, a Care Park hálózatánál jelenleg a legkedveltebb szolgáltatás a bérletes parkolás, amely 2022-ben a több mint félmillió behajtás 40 százalékát tette ki. 

Ennél az lehetőségnél a vállalat bérletkártyát vásárol a munkavállalóinak, amellyel korlátlan mozgással vagy limitált behajtással is tudnak közlekedni, így mindig annyi dolgozó hajthat be a flottából, amennyit épp az adott cég egyszerre engedélyez. 

Ezek a bérletkártyák számos módon konfigurálhatók, megadott napokra, napszakokra beállíthatók. 

Ezenfelül a munkavállalók kaphatnak feltöltőkártyás bérletkártyát, amelyre a munkaadó is képes egyenleget feltölteni, valamint a munkavállaló is, így akár munkaidőn kívül is használhatja a parkolót kedvezményesen.

Világgazdaság

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!