2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Gazdaság

Így sikerült több mint 100 ezer munkahelyet megmenteni

A mostani válsághelyzetben figyelni kell arra, hogy minél több munkahelyet lehessen megmenteni, valamint arra is, hogy minél több munkahelyet tudjunk létrehozni – hívta fel rá a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján. A politikus közlése szerint hatalmas az érdeklődés a munkahelyvédelmi bértámogatási program iránt.

  • Így sikerült több mint 100 ezer munkahelyet megmenteni

A munkahelyvédelmi bértámogatási program lehetőséget biztosít arra, hogy csökkentett munkaidőben tudják foglalkoztatni a munkavállalókat a munkaadók és három hónapon át állami támogatást vegyenek igénybe – közölte Bodó Sándor.

Az államtitkár ismertette, eddig több, mint 7200 vállalkozás adott be pályázatot a munkahelyvédelmi bértámogatási programhoz és így több mint 95 ezer embernek sikerült segíteni abban, hogy megmaradjon a munkahelye.

Dolgozókként a három hónapos támogatási idő alatt átlagosan 167 ezer forint támogatást tudunk biztosítani

– közölte.

A legtöbb igény Fejét, Pest és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett – ismertette. Hat olyan cég jelentkezett, amelyben ezer fő felett van a foglalkoztatottak száma – tette hozzá. A legnagyobb számban továbbra is a kisvállalkozások élnek a lehetőséggel.

A regisztrált álláskeresőket nyolcvanmilliárd forintos programmal segítik: ez azt jelenti, hogy kilenc hónapig biztosítják a bértámogatásukat. Már több mint százezer embernek tudtak segíteni, hogy megmaradjon a munkahelyük – ismertette Bodó Sándor.

A bértámogatási program kapcsán elmondta: minden álláskereső elhelyezkedését nettó 112 ezer forinttal támogatják. Az érintettek kilenc hónap alatt összesen közel nettó egymillió forint jövedelemre tehetnek szert. Közlése szerint a cégek a pályázat beadásának napján érvényes állomány létszámmal vehetnek részt a pályázaton. A kérelmek már benyújthatók a cégkapun keresztül – jelezte, hozzátéve: az érdeklődők további részletes információkat találnak munka.hu portálon.

A gazdaságvédelmi intézkedések megvédik a magyar munkahelyeket – hangsúlyozta az államtitkár.

Bodó Sándor tájékoztatója

HírTV - Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!