2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Háromszázharminc millió forintból újul meg a sátoraljaújhelyi piarista kollégium

A Piarista Rend Magyar Tartománya több mint 330 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Középiskolai Piarista Kollégium felújítására, korszerűsítésére - közölte a rendtartomány pénteken az MTI-vel.

  • Háromszázharminc millió forintból újul meg a sátoraljaújhelyi piarista kollégium

A tájékoztatás szerint az európai uniós és magyar költségvetési forrásból megvalósuló fejlesztés részeként felújítják a műemlékvédelem alatt álló épület tetejét és homlokzatát, lecserélik a nyílászárókat és szigetelik az épületet.

A kollégium elődjének tekinthető kolostort a XIV. században emelték a pálos szerzetesek, az épületet 1668-ban újjáépítették, majd 1698-ban kibővítették egy második emelettel. Az épületen legutóbb az 1960-as években történtek állagmegóvási munkák.

A munkálatokat várhatóan 2020 végére fejezik be.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!