2024. 05. 19. Vasárnap Ivó, Milán napja
Jelenleg a TV-ben:

Egy bolond százat csinál

Következik:

Híradó 15:00

Gazdaság

Hároméves bérmegállapodást szeretnének a szakszervezetek

Újabb, hároméves béremelésről szóló megállapodást szeretnének kötni az állami cégek szakszervezetei a kormánnyal. Az érdekképviselet GDP arányos, inflációkövető béremelést tartana elfogadhatónak. A magyar államot képviselő államtitkár azt mondta: nyitottak a tárgyalásra. 2017-ben már volt egy megállapodás: a kormány három év alatt 30 százalékkal emelte a csaknem 100 állami cég munkavállalójának bérét.

  • Hároméves bérmegállapodást szeretnének a szakszervezetek

A munkaerőhiány máig nagy a Magyar Postánál, aminek az egyik oka - a vállalat egyik szakszervezeti vezetője szerint - hogy alacsony a fizetés. 

"Munkatársaink egyre inkább döntenek 20-30-35 éves munkaviszonnyal is arról, hogy más munkahelyre térnek el, tehát nagyon nagy a fluktuáció."

Több állami tulajdonú cég szakszervezeti vezetője is erre panaszkodott a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán. Bár 2017-ben született egy megállapodás a cégek és a magyar állam között egy hároméves béremelésről, ám több szektor szükségesnek tartja, hogy idén legyen még egy pótlólagos bérkiegészítés. Ezen túl szeretnének egy újabb, 2022-ig szóló béremelést is.

"A GDP mértékével, az inflációnövekedés mértékével és az esetleges munkaerőpiaci hatások mértékéből összeadódó béremelések legyenek ebben a hároméves megállapodásban, és ez mindenki számára kiszámítható lenne, hiszen ezek könnyen kiszámíthatók, előre pontosan lehetne tudni, hogy mik ezek az értékek, és három évre minden munkavállaló tudná előre, hogy ha ezt a munkahelyet választja, vagy itt marad, akkor milyen bérnövekedésre számíthat mondjuk a következő három évben 2022-ig."  - mondta el Halasi Zoltán a VDSZSZ Szolidaritás elnöke. 

A tulajdonos magyar állam nevében Fónagy János azt mondta: az idei pótlólagos bérkiegészítést a vállalatoknak van lehetőségük megállapítani. A további béremelésről pedig tárgyalásokat folytatnak:

"A tulajdonosnak jelenleg nem áll szándékában egy korábbi három évhez hasonló generális, mindenkire egyformán vonatkozó megállapodást kötni, vagy rendszert kimunkálni, hiszen épp, a ma elhangzottak is azt bizonyítják, hogy most már differenciáltan jelennek meg a... nem is problémák, hanem az elkövetkezendő feladatok, hiszen az egyik helyen a munkaerő megtartása, a másik helyen új munkaerő beállítása, a harmadik helyen a munkakörülmények javítása, a negyedik helyen például a fiatal szakembereknek az odavitele és megtartása, tehát ahány vállalat annyi fajta célra kellene ilyen-olyan bér, vagy nem bér, de bér jellegű összeg és ezt elsősorban vállalatonként kell kijelölni, megállapítani." 

Három év alatt a csaknem 400 állami vállalatnál dolgozó mintegy 100 ezer munkavállaló 30 százalékos bérfejlesztésben részesült, ez csaknem 130 milliárd forintnyi forrást jelent.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Amikor a szakmaiságot felváltja az ideológia és a politikai korrektség

Amikor a szakmaiságot felváltja az ideológia és a politikai korrektség

Habár a Világ Kultúráinak Háza irodalmi díjának zsűrije mesterműnek, sőt a legjobbnak minősítette Nádas Péter író Rémtörténetek című kötetét, úgy tűnik a magyar író azért részesülhetett rangos elismerésben, mert fehér - derül ki a prae.hu. elemző cikkéből, melyet az Index szemlézett. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

A részvénypiac forgalma a héten 49,84 milliárd forint volt az előző héten elért 59,47 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!