2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Fontos, hogy a hazait válasszuk

Országos kampány zajlik az alma értékesítésének megkönnyítéséért. Az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrármarketing Centrum kezdeményezésének célja, hogy segítsen a fogyasztóknak közvetlen kapcsolatot teremteni a kistermelőkkel. Pécsett például a helyi termelők piacán lehet olcsón, jó minőségű hazai almát vásárolni.

  • Fontos, hogy a hazait válasszuk

A pécsi kóstoláson csak magyar almafajtákat kínáltak a kistermelők. „Az összeset nem kóstoltam, mert némelyiket ismertem. A jonaredet ismerem, az idaredet is ismerem. A topázt nem ismertem, de már vettem azt is, nagyon finom mindegyik, és a levek nagyon jók” – fogalmazott egy asszony a kóstolón.

A kampány célja, hogy az emberek figyelmét felhívják arra, a napi rendszerességgel fogyasztott alma hozzájárul egészségünk megóvásához. Az is fontos, hogy hazai fajtát válasszunk.

„A magyar élelmiszernek az ára meghatározó lesz az Európai Unión belül, mert azt látjuk, hogy a felgyorsult világban azért a környező országok más technológiákat, más fajtákat alkalmaznak, és én úgy gondolom, hogy az élvezeti értéke egy almána,k az íz világa az almának sok mindent meghatároz” – emelte ki Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya megyei elnöke.

Az alma lé formájában feldolgozva is egészséges. „Évről évre egyre népszerűbb ez a termék. Semmilyen hozzáadott anyagot nem tartalmaz. Az alma minden értékét megpróbáljuk átjuttatni ebbe a lébe és ez sikerül is, hisz a mosás után az almát préseljük, a levet pedig pasztőrözve juttatjuk be a bag-in-box zsákba. Ezek a zsákok pedig több mint egy évig képesek eltartani ezt a levet” – magyarázta Papp Lázló gyümölcslékészítő.

Pécsett a helyi termelők piacán pénteken akciós almavásár lesz. „Amikor jött a megkeresés, hogy Pécs csatlakozzon, akkor rögtön az volt az első automatikus gondolat, hogy Tüke piac lenne egy jó helyszíne ennek az alma vásárnak” – nyilatkozta Páva Zsolt polgármester.

Idén csúcstermést produkáltak a termelők, 720 ezer tonna almát szedtek le a fákról. Ez 25 százalékkal haladja meg az elmúlt 10 év átlagát. A probléma az, hogy a termésnek mindössze 30 százaléka étkezési, a többi ipari minőségű. A termelők szerint az optimális az lenne, ha ez az arány fordítva lenne.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!