2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Hírek 17:10

Gazdaság

Fidesz: Ez a családok támogatásának költségvetése lesz

A családok támogatásának költségvetéseként beszélt a jövő éviről a fideszes Dunai Mónika, aki azt hangsúlyozta: a tíz évvel ezelőtti juttatások többszörösé kaphatják jövőre a családok.

  • Fidesz: Ez a családok támogatásának költségvetése lesz

Hangsúlyozta: a GDP-ből idén is, jövőre is öt százalékkal részesedik ez a terület, vagyis a növekedésből a családok is részesednek, kiemelve, a kormányzat célja, hogy még nagyobb legyen a munkaalapú támogatások most 62 százalékos aránya, akárcsak az, hogy támogassák a felelős gyermekvállalást.

- A 2020-as költségvetés általános vitáján az Országgyűlésben Vejkey Imre (KDNP) "a családok költségvetéséről" szólva azt emelte ki: ezek a támogatások nőnek jövőre a legnagyobb mértékben, majd arra emlékeztetett, milyen támogatási rendszerből indult a támogatási rendszer, amely megduplázása után a GDP legnagyobb hányadát teszi ki uniós szinten.

Arra is utalt: a gazdaságvédelmi akcióterv célja az, hogy Magyarország fejlődése egy európai gazdasági lassulás mellett is fejlődjön.

Gazdasági növekedésünk bázisa szilárd - jelentette ki a kereszténydemokrata képviselő, aki a költségvetés céljaként azt említette, hogy "Magyarország családbarát hely legyen".

- A folytatásban Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára úgy értékelt, hogy az elmúlt években a kormány intézkedéseinek hatására minden társadalmi csoportban pozitív elmozdulás történt. Negyven százalékkal csökkent az egyszülős családok szegénységi kockázata - mondta.

Közölte, Magyarországnál sokkal gazdagabb országokban, például Ausztriában és Németországban is magasabbak a társadalmi különbségek. Ezt a magyarországi béremelésekkel és rezsicsökkentéssel magyarázta, illetve azzal, hogy Németországba és Ausztriába szinte korlátlanul beengedték a bevándorlókat és ezért ott kiszélesedtek az alsó társadalmi csoportok.

Azt vetette a szocialisták szemére, hogy amikor kormányon voltak, nem törődtek a gazdasági válság veszteseivel.

- Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára szerint Magyarországon 2010-ben az államháztartás katasztrofális, a reálgazdaság pedig csapnivaló helyzetben volt, mindkét terület mutatóit nézve sereghajtó volt az ország az EU-ban. Hozzátette: az államháztartás konszolidációja után Magyarország olyan növekedési számokat ért el, amelyek meghaladták számos térségbeli országét.

Elmondta, hogy 2010-hez képest jövőre egészségügyi célokra 770 milliárd, oktatásra 633 milliárd forint nominális többlet lesz, azaz reálértéken növekednek a kiadások. A növekmények érdemben a kumulált infláció felett vannak - tette hozzá.

Az államtitkár szerint az elmúlt években érdemi reálkereset-növekedés volt a minimálbéreseknél, míg egy gyermektelen minimálbéres nettó reálkeresete 2002 és 2010 között 5,8 százalékkal, addig 2010 óta 36 százalékkal nőtt.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Elszólta magát Niedermüller Péter + videó

Elszólta magát Niedermüller Péter + videó

Az ATV-ben kényszerült magyarázkodásra Niedermüller Péter, mert - ahogyan azt a Magyar Nemzet megírta - 40 millió forint értékben kötött szerződést egy Weber und Mill nevű céggel, saját személyes imázsa kialakítására. Mindezt az Erzsébetvárosiak adóforintjaiból. Úgy, hogy az említett cég vejéhez, a volt SZDSZ-es államtitkárhoz Horn Gáborhoz köthető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!