2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Hírek 17:00

Gazdaság

Évközi minimálbér-emelés és 2027-ig szóló bérfelzárkózási program kerül a kormány asztalára

2027-ig szóló bérfelzárkóztatási program koncepcióját dolgozzák ki a következő hetekben a szakszervezetek és a munkaadók, erről állapodtak meg a mai tárgyalásukon, amit hamarosan a kormány elé is benyújtanak. Akár minden eddiginél korábban, már október végén megállapodás lehet a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról.

  • Évközi minimálbér-emelés és 2027-ig szóló bérfelzárkózási program kerül a kormány asztalára

„Konstruktív és párját ritkító megbeszélésen vagyunk túl” – mondta a Világgazdaságnak Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, miután egy asztalhoz ültek a szakszervezetek és a munkaadók, hogy tárgyaljanak az idei bérkompenzációról és a jövő évi minimálbérről. 

A munkadói oldal képviselője szerint sok területen tudtak egyezségre jutni. Egyrészt megbeszélték az idei kompenzáció lehetőségét a legkisebb keresetűeknél, amire két héten belül egy közös javaslatot dolgoznak ki a munkavállalói oldallal együtt. Másodsorban egyeztettek a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum emelésének szempontjairól is.

Harmadrészt, ami a legnagyobb horderejű, hogy négyéves, 2027-ig szóló bérfelzárkóztatási program koncepciójáról is tárgyaltak. Ennek részleteiről azonban többet nem árult el, mivel a kormány elé szeretnék benyújtani. Viszont hangsúlyozta, október végéig mindenképpen megállapodást akarnak kötni, pont azért, hogy a piaci bizonytalanságot csökkentsék.

A teljes cikket a VG.hu-n olvashatják. 

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság Archív

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!