2020. augusztus 3.,
hétfő, Hermina napja

Egyre versenyképesebb a hazai kkv-szektor

2013. augusztus 19., hétfő 15:22, frissítve: hétfő 15:55

Egyre több mikro-, kis- és középvállalkozás igényli a Széchenyi-kártyát és a hozzá kapcsolódó hitelkonstrukciók valamelyikét. A kormány májusban emelte öt százalékponttal a programhoz kapcsolódó hitelek kamattámogatását. A kkv-k versenyképességének növelését célzó intézkedéssel 1200 milliárd forint kamattámogatott hitel kihelyezésére volt és van lehetőség.

Magyar József a feleségével viszi idén tízéves cégét. Több multinacionális cégnek is dolgoznak, megbízóik általában nem azonnal fizetnek, 50-60 napot kell várni a pénzre. A beszerzéshez szükséges forgótőkét a Széchenyi-kártyával igényelhető, államilag támogatott hitelből teremtik elő.

„Versenyképesek tudunk maradni a nagyvállalatok irányában. Tehát egy nagyvállalat elvárja tőlünk a feltételrendszer teljesítését, határidőre történő termékek szállítását, a fizetési feltételek elfogadását, és ehhez nekünk a Széchenyi-kártya elég komoly támogatást ad” – fogalmazott az M-Logosz Kft. ügyvezetője.

A Széchenyi Kártya Programot az első Orbán-kormány indította el a kis- és középvállalkozások átmeneti pénzhiányának enyhítésére. A második Orbán-kormány 2-ről 5 százalékra emelte a hitel kamattámogatását a futamidő első három évére.

„Sokkal nagyobb az érdeklődés, a nyár úgy telt el, hogy a különböző kereskedelmi bankoknál nagyon nagy az érdeklődés. Égő telefonvonalak jellemezték ezt az időszakot – közölte a Fidesz szóvivője. – Nyilvánvalóan az MNB programja nagymértékben lendített a Széchenyi-kártya utáni érdeklődésen is” – tette hozzá Hoppál Péter.

A Magyar Nemzeti Bank júniusban indította el beruházásösztönző hitelprogramját, amelyben a kis- és középvállalkozások szintén kedvezményes kamattal juthatnak kölcsönhöz.

Forrás: Hír TV