2023. 09. 21. Csütörtök Máté, Mirella napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Gazdaság

Balatoni Turizmus Szövetség: Jelentős segítséget nyújtanak az ágazatnak a kormányzati támogatások

Jelentős segítséget jelentenek a turizmus-vendéglátásnak a kormányzati támogatások - mondta a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke.

  • Balatoni Turizmus Szövetség: Jelentős segítséget nyújtanak az ágazatnak a kormányzati támogatások

Hoffmann Henrik az MTI-nek kedden felidézte: a kormányzati döntés értelmében a szálláshely-szolgáltatók a kieső bevételeik részleges megtérítését december 25-ig igényelhették a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felületén. Az adatbázisban november 8-ig regisztrált szálláshelyek bevételkiesésének 80 százalékát vállalja át az állam a 2020. november 11. és december 10. közötti időszakra érkezett foglalásokra. Jelenleg január 1-jétől a veszélyhelyzet végéig továbbra sem kell a szolgáltatóknak turizmusfejlesztési hozzájárulást és idegenforgalmi adót fizetniük. Ez is jelentős segítség az ágazatnak, ahogy a februárig meghosszabbított, és a szállodákra, valamint az utazásszervezőkre visszamenőlegesen is kiterjesztett 50 százalékos bértámogatás is. Ezek ellett 5 százalékra csökkent a kiszállított ételek áfája az eddigi 27 százalékról az éttermek zárva tartásának átmeneti időszakára, az éttermek működhetnek házhoz szállítással.

Kitért arra: mivel a szálláshelyek kieső bevételeik megtérítését a tavaly november 8-ig regisztrált foglalások után kérhették, ezt újra kell gondolni, ha a rendkívüli intézkedéseket meghosszabbítják. Így is lesz azonban olyan szálláshely, amelyik nem fog tudni újra kinyitni a vírusválság után - jelezte. A hitelmoratórium meghosszabbítása szintén jelentős támogatás a vállalkozásoknak, ha fennmaradnak a jelenlegi korlátozások, ezt is szükséges lehet meghosszabbítani Hoffmann Henrik szerint.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!