2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Gazdaság

Az ügyfelekre hárul az árfolyamkockázat

A devizahitelesekre hárította a kormány és a bankszövetség az árfolyamkockázat terhét. A megállapodás szerint a bankok piaci árfolyamon váltják forintra a kölcsönöket. De nem mindegyiket, mert a forintosítás kizárólag a jelzálogkölcsönökre vonatkozik. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a kormánynak szem előtt kellett tartania a magyar bankrendszer hosszú távú, stabil működését is. Elemzők szerint az alku nyertesei a pénzintézetek. Az adósok tartozása így csak azzal az összeggel csökken, amelyet a bankoknak vissza kell fizetniük az egyoldalú kamatemelések és a törvénytelenül alkalmazott árfolyamrés miatt.

„2016. január 1-jétől tehát nem maradhat devizahitel, hanem át kell térni minden esetben szigorúan szabályozott forinthitelekre” – ezt kedden közölte a Fidesz frakcióvezetője, miután a kormánypárti frakciók a lakossági hitelezés szigorításáról tárgyaltak a miniszterelnök részvételével. Rogán Antal azt mondta, hogy a fogyasztók erős jogi védelmet kapnak majd a bankokkal szemben. A kormánypárti politikus arról nem beszélt, hogy a devizaalapú hiteleket milyen árfolyamon váltják át forintra.

„Arról, hogy a forintosítás milyen formában történik meg és milyen időpontban, valószínűleg ugyanebben a törvényben fel fogjuk hatalmazni a kormányt az ezzel kapcsolatos rendelkezések meghozatalára, mert azt gondoljuk, hogy ezt egy egyeztetési folyamatnak kell megelőznie, és az egyeztetés lezárultával a kormánynak, mihamarabb egyébként, a forintosítás feltételeiről és időpontjáról ezen törvény felhatalmazása alapján döntenie kell” – emelte ki Rogán Antal.

A hitelesek dönthetnek a váltásról
Nem lesz kötelező a forintosítás a nemzetgazdasági miniszter szerint. Varga Mihály a távirati irodának azt mondta, a hitelesek szabadon dönthetnek arról, megtartják-e jelenlegi hitelüket vagy váltanak. A tárcavezető hozzátette: a forintosítási árfolyamról a Kúria jogegységi döntésének megfelelően határozott a kormány.

A frakcióvezető által említett törvényjavaslatot még nem nyújtották be az Országgyűlésnek, de a kormány már megegyezett a bankszövetséggel és a nemzeti bankkal a forintosításról. A devizahiteleket piaci árfolyamon váltják át, így az árfolyamkockázatot teljes egészében az adósok állják, a pénzintézeteknek nem kell átvállalniuk a hitelfelvevőktől a forint gyengüléséből adódó többletterhek egy részét.

A megállapodás két átváltási árfolyamot rögzít: az egyik a Kúria jogegységi döntése óta eltelt közel fél év átlagárfolyama vagy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) november 7-ei árfolyama. A kettő közül a pénzintézeteknek azt kell választaniuk, amelyik az adósnak kedvezőbb. Az MNB a svájci frankot 256,6 forintért, az eurót pedig 309 forintért adta pénteken. Elemzők szerint az átváltási árfolyammal a bankok nyertek.

„Az elmúlt napokban arról volt szó, ez több nyilatkozatban elhangzott, hogy a bankoknak kedvezményes forintosítási árfolyamon kell konvertálniuk a hiteleket. Ez azt jelentette volna például egy 10 százalékos kedvezmény esetében, hogy több mint 300 milliárd forintos veszteséget szenvedtek volna el a bankok. Ehhez képest mondjuk mi azt, hogy jó hír a bejelentés a bankok számára. Ugye, ellenkező esetre senki sem számított, mármint a piaci árfolyam fölötti forintosításra, ezért nem lehet azt mondani, hogy a bankok rosszul jártak volna, a devizahitelesek pedig jól. Azt inkább lehet mondani, hogy, ha csak ezt a bejelentést nézzük, az inkább a bankoknak, mint a devizahiteleseknek kedvez” – mondta a Hír Televíziónak Palkó István, a Portfolio.hu vezető elemzője.

A kormány és a Magyar Bankszövetség megállapodása értelmében kizárólag a devizában felvett jelzáloghiteleket forintosítják. Az mindegy, hogy az adós otthonteremtésre költötte-e a jelzálogkölcsönt vagy másra. A fogyasztási cikkekre, például autóra felvett devizahitelt nem váltják át forintra.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!