2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Gazdaság

Az iskolások több mint fele kapja ingyen a tankönyveket

Az iskolások több mint fele, 720 ezer diák kapja meg idén ingyen a tankönyveket. A nagycsaládosok mellett a szociálisan rászorulóknak sem kell fizetni. A kormányszóvivő szerint a korábbi évekhez képest sokkal olcsóbbak a tankönyvcsomagok, átlagosan 11 ezer forintot kell értük fizetni. A könyvek 96 százalékát már kiszállították az iskolákba, már csak 200 intézmény vár a kiadványokra.

Egymillió-háromszázezer gyermeknek szól majd a csengő a szeptemberi iskolakezdéskor. A nagykátai Mátray Gábor Általános Iskolában még üresek a tantermek, a tankönyvcsomagok azonban már megérkeztek az intézménybe. A háromgyermekes Urbán családban idén sem kell tankönyvekre költeni, nagycsaládosként a hetedikes könyvcsomaghoz is ingyen jutnak hozzá. „Ez több tízezres kiadástól szabadít meg minket. Komoly segítség, hogy ingyen kaphatjuk minden évben a könyveket” – mondta Urbánné Bozsik Gabriella.

A nagycsaládosok mellett a szociálisan rászorulóknak sem kell fizetniük a könyvekért, az első és második osztályos gyerekek pedig idén is eleve ingyen kapják a könyveket és munkafüzeteket. Egy átlagos tankönyvcsomag idén 11 ezer forintba kerül, a kiadványok egyébként 20 százalékkal olcsóbbak, mint a korábbi években. „Soha ennyien nem kapták ingyen a tankönyvet, mint az idei tanévben. 720-730 ezer gyermek kapja ingyen a tankönyvet az idén. Ez azt jelenti, hogy ha egymillió-háromszázezer gyermeknek csöngetnek be idén szeptemberben, akkor a gyermekek 60 százaléka jut ingyentankönyvhöz az idei tanévben” – fogalmazott Kurucz Éva kormányszóvivő.


A tankönyvek 96 százalékát már kiszállították az iskolákba, már csak 200 intézmény vár a kiadványokra. „4200 iskolában már a könyvek kint vannak. A tankönyveket a kiadók zömében beszállították a Kello raktáraiba. Sajnos voltak július 31-én még komoly számban hiányzó könyvek, de ezek jelentős része zömében megérkezett. Most már csak talán mindössze 30 ezer tankönyv van, ami nem érkezett meg hozzánk, ezeket pótlólag a lehető leghamarabb kiszállítjuk az iskolákba” – szögezte le Arany László Tamás, a Kello Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A tankönyvcsomagok tartalmáért és minőségéért az iskola felel. Amennyiben egy tanuló hibás vagy hiányos tankönyvet kap, az iskola köteles gondoskodni a pótlásról.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Európa beteg, de nem halott

Európa beteg, de nem halott

Bár sokan mondják, hogy a vén kontinens teljesen elvesztette versenyképességét, jelentős recesszió mégsem alakult ki eddig az óvilágban. Az európai gazdaság még kellemes meglepetést is okozhat idén, amire Magyarországnak is nagy szüksége lenne.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

KSH: novemberben 819 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

KSH: novemberben 819 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Novemberben a kivitel volumene 3,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól, a behozatalé 2,8 százalékkal meghaladta azt. Az aktívum 819 millió eurót tett ki, az egyenleg 639 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Az export kiigazított volumene 0,3 százalékkal elmaradt az októberitől, az importé 1,4 százalékkal bővült ugyanebben az időszakban - közölte c
Varga-Bajusz Veronika: komoly az érdeklődés a munkáshitel iránt

Varga-Bajusz Veronika: komoly az érdeklődés a munkáshitel iránt

Nagy népszerűségnek örvend a munkáshitel lehetősége, amellyel a középiskolából kilépő, karrierépítésbe kezdő fiatalok élhetnek - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!