2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Az idén is kinyit Budapest egyetlen dunai strandja

Az idén is kinyit a SHO Beach, Budapest egyetlen dunai strandja a Kopaszi gáton szerdán - közölte a strand területének tulajdonosa, a Property Market Kft. az MTI-vel.

  • Az idén is kinyit Budapest egyetlen dunai strandja

    A közlemény szerint a mintegy 300 millió forintos beruházással készült strandon tavaly 3 ezer látogatót fogadtak, a jegybevételek 6 millió forintot tettek ki, az idén több vendégre és bevételre számítanak. Az üzemeltetés költségeit a belépődíjakból és a gasztronómiából származó bevételekből finanszírozzák.

    A Property Market Kft. ügyvezető igazgatója Schrancz Mihály a közlemény szerint elmondta: jó vízminőséggel, és a jelentős fejlesztésnek köszönhetően magas szintű szolgáltatásokkal várják a fürdővendégeket.

    Az ügyvezető igazgató kitért rá, hogy a SHO Beach Budapest egyetlen olyan homokos strandja, ahol a Dunában lehet fürödni, ahol a vízminőséget rendszeresen ellenőrzik, a fürdőzők biztonságát úszómester és vízimentő szolgálja. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a strand nem a Duna nagyvízi meder része, a körülötte lévő parkterület, köztük a Kopaszi gát területe a beruházó Property Market tulajdonában áll.

    Schrancz Mihály arra is felhívta a figyelmet, hogy természetes fürdőhelyen alapuló strand csak engedély alapján üzemeltethető Budapesten. A kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabad vizekben tilos fürdeni. Azaz nemcsak, hogy nem lehetséges, de a magánterület mindenkori használójának (tulajdonosának) tilos is korlátozás nélkül bárkit a vízbe engedni - emelte ki.

    A vállalat első projektje, a BudaPart 2016-ban indult, a különleges városrészként fejlesztett területből 10 hektár a Lágymányosi-öböl vízfelülete, és 20 hektár városi park, amelynek része Budapest egyik legnagyobb közparkja, a Kopaszi-gát is. A megközelítőleg tízéves, maximum hat fázisban megvalósuló beruházás - 54 hektáron épül, itt 15 lakóépületben 3 ezer lakás, 12 irodaházban 250 ezer négyzetméter irodaterület és 15 ezer négyzetméter kereskedelmi terület jön létre.

    Az ingatlanfejlesztő korábbi, az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint rekordszintre, 500 milliárd forintra nőtt a Property Market Kft. fejlesztési portfóliójának értéke 2021-ben, miközben árbevétele elérte a 2,3 milliárd forintot, adózott eredménye pedig 847 millió forintot tett ki. A nyilvános cégadatok szerint a kft. adózott eredménye 2020-ban 80 millió forintot, árbevétele 1,278 milliárd forintot tett ki.

Fotó: funzine.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!