2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Gazdaság

A babaváró hitelesek az igazi nyertesei a banki törlesztési moratóriumnak

A babaváró kölcsönnel rendelkezőknek éri meg igazán a banki fizetési moratórium igénybevétele; azok az ügyfelek ugyanis, akiknek március 18-ig folyósították a babaváró kölcsönt, az első öt évben nem fizetnek kamatot, tehát a fizetési stop alatt kamattartozásuk nem halmozódik fel - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője és vezető fogyasztóvédelmi szakértője.

  • A babaváró hitelesek az igazi nyertesei a banki törlesztési moratóriumnak

 

Tóth Szandra és Szakács János, a jegybank honlapján publikált írásukban azt is hozzáteszik, ha pedig megszületik a második és harmadik gyerek - és az első baba után a család nem kért még törlesztési szüneteltetést - a felfüggesztés miatt nagyobb tőkeösszeget engednek el nekik.

Emlékeztetnek rá, hogy

a babaváró kölcsön egy speciális személyi kölcsön konstrukció, amelynél az adósok a futamidő első öt évében nem fizetnek ügyleti kamatot, a szerződéseket 2019. július 1-től köthették meg az ügyfelek, így a kamatmentesség még minden adósra vonatkozik.

Az adósok által fizetett törlesztőrészlet csak tőkét, valamint 0,5 százalék kezességvállalási díjat tartalmaz, a fizetési moratórium ideje alatt azonban a kezességvállalási díjat sem kell megfizetniük. Bár a moratóriumhoz köthető futamidő-hosszabbítás ideje alatt már megjelenik a kezességvállalási díj, azt majd csak a fennmaradó, jóval alacsonyabb tartozás arányában kell megfizetni.

Ha a babaváró kölcsön adósa él a halasztás lehetőségével - akár annak ellenére is, hogy a döntés pillanatában képes lenne a törlesztésre - akkor a meg nem fizetett törlesztőrészletek összegét megtakaríthatja, esetleg a későbbiekben a babaváró kölcsön előtörlesztésére is fordíthatja.

Ennél a kölcsönnél ingyenes az előtörlesztés, kivéve ha nem születik gyermek és a futamidő első öt évében a felvett kölcsön összegének 50 százalékát eléri előtörlesztés, ekkor ugyanis az arra vonatkozó kamattámogatást vissza kell fizetni.

Amennyiben a második vagy harmadik gyermek vállalását tervezi az adós, és még nem élt az első gyermek születéséhez kapcsolódó törlesztési szüneteltetés lehetőségével, akkor még inkább megfontolandó a fizetési moratórium igénybevétele. A gyermekvállalási támogatást ugyanis a fennálló kölcsöntartozás százalékában határozzák meg, márpedig a fizetési moratórium igénybevétele esetén a tőketartozás nem csökken, ezáltal magasabb mértékű gyermekvállalási támogatást vehet igénybe az adós.

Jelentős különbség a fizetési moratórium és a babaváró kölcsönkonstrukció adta halasztási lehetőség között, hogy a jelenlegi szabályok szerint a koronavírussal kapcsolatos intézkedések keretében hozott fizetési haladék csak 2020. december 31-ig, míg a gyermek születése kapcsán kért szüneteltetés 3 éves időtartamra szól

- hívták fel a figyelmet.

Kiemelték azt is, hogy a babaváró kölcsönökhöz kapcsolódó bármilyen ügyintézésre az MNB körlevelében az elektronikus módok használatára szólította fel a pénzügyi intézményeket.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!