2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Róma - Cinecitta magyarul

Következik:

Híradó 12:00

Gazdaság

40 százalékkal is csökkenhet a havi törlesztőrészlet

Akár 30-40 százalékkal is csökkenhet a havi törlesztőrészlet, és a tőketartozás is kevesebb lesz az év végi forintosítás után – legalábbis erre számít a Fidesz frakcióvezetője. A bankoknak várhatóan decemberben kell forintra váltani a devizahiteleket. Az állam a tervek szerint átvállalja a szektor terheinek egy részét.

Éváék 11 millió forint svájci frank alapú hitelt vettek fel néhány évvel ezelőtt korábbi kölcsönük kiváltására és házuk bővítésére. Habár 9 milliót visszafizettek, még mindig 21 milliót követel tőlük bank. Egy másik adós is így járt. Ő 12 millió forintot vett fel svájci frankban. Bár tőketartozása kétharmadát – életbiztosítással együtt majdnem 14 millió forintot – már visszafizetett, 21 millió még maradt a tartozásból. Ennyit kellene befizetnie, ha most végtörlesztene. Ha megvárja a 30 éves futamidő végét – a mai feltételekkel számolva – több mint 50 millió forintot fizetne be a banknak. Az már biztos, hogy a hiteles visszakapja az árfolyamrés és a bank egyoldalú kamatemelésének összegét. De több millió forintot spórolhat majd azzal is, ha a kormány átváltja forintra a devizahitelét. „Egy mai devizahitelnek a törlesztőrészlete és kamata együttesen 25-40 százalék körüli mértékben csökkenhet, mire elérkezünk 2015 januárjához” – mondta Rogán Antal frakcióvezető. A tőkéje is csökkenne az év végi forintosítással – így számol a Fidesz frakcióvezetője. Az árfolyamról még nem döntött a kormány, de Rogán Antal nem zárta ki, hogy ez az árfolyamgátnál alkalmazott 180 forintos svájci frankon történhet majd.


Az adós tőketartozása egyik napról a másikra 14 és fél millió forintra csökken, vagyis hatmilliót nyer a forintosítással. „Azt kértük a kormánytól, hogy őszig tárgyaljon a bankokkal, és alakítson ki egy olyan konstrukciót, amiben a parlament dönthet a devizahitelek forinthitellé alakításáról, ez decemberben történne meg,  szeptemberi döntéssel decemberben, és itt az átváltás nem mindegy, hogy milyen árfolyamon történik. Ha piaci árfolyamon történne, akkor minden veszteséget a devizahitelesek azt jóvá kéne, hogy írják. Ezt meg kell osztani a bank és az ügyfél között. Az egy másik kérdés, hogyha az állam akar, akkor a bank oldalán a terhek egy részét átvállalhatja, az állam átvállalta” – fogalmazott a frakcióvezető.

A Fidesz frakcióvezetője arra számít: a bankok nyomást fognak gyakorolni a törvényhozásra, hogy csökkentsék veszteségeiket. Így lehet, hogy néhány külföldi banktulajdonos a kivonulás mellett dönt. Azok az adósok, akik korábban végtörlesztettek, a pénteken elfogadott mentőcsomagban már nem vehetnek részt. „Aki végtörlesztettként úgy érzi, hogy számára a kamat elszámolása, vagy az árfolyamrés elszámolása kedvezőbb lett volna, mint maga a végtörlesztéssel nyert előny, az nyugodtan bírósághoz fordulhat és a bíróságon keresztül érvényesíttetheti az igazát” – szögezte le Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Kimarad a mentőcsomagból az is, aki a Nemzeti Eszközkezelőhöz fordult és már megvették tőle a lakását. Úgy tudni, április végéig csaknem 19 ezer ingatlant ajánlottak fel, de azt nem tudni, pontosan hány szerződést írtak alá mostanáig.

Milliókat is spórolhatnak a lakáshitelesek a bankváltással

Akár milliókat is spórolhatnak bankváltással a forint-lakáshitelesek. A pénzintézetek ugyanis egyre kedvezőbb konstrukciókat kínálnak. A jegybanki alapkamat csökkenése nyomán egyre több az új adós is, a nemzeti bank ezért szeptembertől szigorítja a lakáshitelezés feltételeit a túlzott eladósodottság megelőzése érdekében. Bővebben>>

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

Magyar Péter testőrei törvénytelenül, önkényesen lezárták a Debrecenbe tartó Intercity egyik vasúti kocsiját, hogy „Magyar úr” – ahogy ők nevezik – zavartalanul utazhasson.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!