Az évtized legkomolyabb havazását, és téli viharát várják az amerikai Egyesült Államokban. A hó az ország középső részén már vasárnap komoly közlekedési fennakadásokat okozott. Kínában mindeközben rekord hideggel dacolnak. Ott a hőmérséklet mínusz negyven fokra zuhant.
Továbbra is börtönben marad a Lakatos Márk-ügyként ismert eljárás gyanúsítottja, miután a másodfokú bíróság helybenhagyta a korábbi, letartóztatással kapcsolatos végzést – derült ki a Fővárosi Törvényszéknek a Magyar Nemzetnek adott válaszából.
Nem mindennapi látvány fogadta az újszegedi lakosokat: egy emu tűnt fel a városrész utcáin, szabadon kóborolva. A nagytestű madarat többen is látták, amint nyugodtan sétálgatott, időnként megállva nézelődni - számolt be a Délmagyar.
Közel huszonnégyezer szakképzésben dolgozó fizetése emelkedik átlagosan 21,2 százalékkal, amelyhez a kormány biztosítja az ötvenmilliárd forintos hazai költségvetési forrást. A téma kapcsán Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár volt a HírTV vendége.
Nagy Márton tárcavezető rendkívüli évet ígér a családok és a vállalkozások számára, szerinte a válságos évek után a fellendülés korszaka következik. A témában a Napi aktuális vendége volt Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.